Hirdetés

Támogatják a falugondnoki rendszert

Szociális tevékenységeket támogató programját ismertette és a falugondnoksági programról szervezett konferenciát tegnap a Kovászna Megyei Tanács.

Bíró Blanka

2011. március 10., 09:402011. március 10., 09:40

Tamás Sándor tanácselnök sajtótájékoztatón elmondta, az önkormányzat első ízben négy évvel ezelőtt hirdetett szociális pályázatot, bár a költségvetés egyre szűkösebb, idén sikerült évi 150 ezer lejről 200 ezerre növelni az alapot. Az idei pályázatokat március 18-áig nyújthatják be az érdeklődők.

Vass Mária, a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a térségben a házi betegápolás, nappali központok, fogyatékos és hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozás egy részét civil szervezetek vállalták fel, amelyeket a szociális alapból támogatnak. A sajtótájékoztatón az előző években pályázó civil szervezetek képviselője is részt vettek és ismertették tevékenységüket. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 43 faluban és három városban havonta 700 személyt lát el, segédeszköz-kölcsönzést, jelzőrendszeres felügyeletet biztosít, illetve szociális mosodát működtet. A Caritas Kovászna megyei fiókja 2004-től 35 településen a rászorulók otthonában biztosít alapápolást, szakápolást és háztartási ellátást.

A Háromszéki Mára Alapítvány Felsőcsernátonban, a Hisszük, hogy fontosak Egyesület Baróton működtet nappali központot hátrányos helyzetű és sérült gyermekeknek. Makkai Péter, a Diakónia Keresztyén Alapítvány fogyatékos fiatalok nappali központjának vezetője elmondta, a megyei tanács támogatása fontos szervezeteik fenntartásában, például a nappali központ költségeinek 30 százalékát fedezi. Az önkormányzat szórványprogramjába bekapcsolódva idén fogyatékos gyerekeknek szerveznének közös táborozást. 

A Kovászna Megyei Tanács szervezésében a falugondnoksági programról és ennek háromszéki lehetőségeiről értekeztek tegnap Komollón. Az önkormányzat idén 20 ezer lejjel támogatja a falugondnokrendszer kiépítését a megye kisebb településein, és több polgármester is jelezte, hogy működtetné a szolgáltatást, közölte Tamás Sándor. A tanácselnök szerint a lakók igényei határozzák meg, hogy településenként mi legyen a falugondnok feladata: elvállalja az ügyintézést, fuvarozza a kisiskolásokat, nyugdíjasokat, kiváltja a gyógyszereket, vagy más segítséget nyújt.

Balla Barna komollói református lelkész elmondta, első lépésben csak azt szerették volna megoldani, hogy a kisiskolások bejussanak a községközponti iskolába, így jött létre a komollói falugondnokság. Ghyczy Gellért, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztályának helyettese elmondta, Magyarországon minimális kormányzati támogatással, a helyi önkormányzatok segítségével működik a falugondnoki szolgálat. Feltétele, hogy a munkakört ellátó személynek legyen gépkocsija, amivel intézkedhet, ez pedig a többi szociális programhoz képest minimális költségvetést és nagy hatékonyságot jelent, összegezte a magyarországi tapasztalatokat Ghyczy. Elmondta, az erdélyi programok lebonyolításához az anyaországban is lehet pályázni. Kovászna megyében Komollón, Zalánpatakon, Ikafalván, Felsőcsernátonban működik falugondnokság.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés