
Fotó: A szerző felvétele
2011. április 08., 10:302011. április 08., 10:30
A környezetvédelmi alapból létrehozandó létesítmények helyszíneit tekintette meg Borszéken Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter csütörtökön. A tárcavezető Gyergyóditróban fát ültetett, és a Ditró- és Martonka-patak szabályozását célzó projekt megvalósítását vette szemügyre, Gyergyóremetén pedig a szennyvíztisztítót látogatta meg, és részt vett a polgármesterek találkozóján.
„Egészen másként fest Borszék, mint két évvel ezelőtt” – nyugtázta a miniszter, kifejtve, ez nem azt jelenti, hogy a továbbiakban nincs tennivaló, hiszen a végső cél újra turistaparadicsommá varázsolni az igencsak megkopott üdülőtelepet. „Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy Borszék visszakapja régi varázsát” – szögezte le Borbély László borszéki munkalátogatásán, kifejtve, örömmel tölti el, hogy a „húsz év alatt romba döntött” településen főleg az utóbbi két évben sikerült néhány olyan beruházást megvalósítani, ami az egykori fürdőváros fejlődését szolgálja. A megvalósítások közül kiemelte a sportcsarnok, valamint az ANL-lakások felépítését, valamint a település vízhálózatának felújítását, melynek munkálatai már elkezdődtek. A miniszter megtekintette a pályázatok révén parkká alakítandó területeket, illetve a Kerekszék–Natura 2000 parkot is, továbbá a helyi vezetőkkel tárgyalt a bezárt travertinbányák rendezésének, turisztikai célponttá alakításának lehetőségeiről, melyet a környezetvédelmi alapból lehetne finanszírozni.
A polgármesteri hivatal gyűléstermében szervezett lakossági találkozón főként az erdőgazdálkodással kapcsolatos problémák kerültek terítékre. Borbély László felháborítónak nevezte, hogy a környéken veszélyes méreteket öltött az erdőirtás. Elmondta, tudniuk kell azoknak, akik törvénytelenül vágják a fákat, hogy a büntetések szigorítását fogja kérvényezni a kormánynál, vagyis javasolni fogja, hogy bármilyen csekély falopás bűnténynek minősüljön, ami akár börtönbüntetéssel is sújtható. Ugyanakkor nehezményezte, hogy az erdészet régi, elavult módszerek szerint dolgozik. „Hruscsov idejéből származó, ötven évvel ezelőtti, oroszból fordított normatívák alapján dolgozik az erdészet, ami enyhén szólva nem felel meg a mai kor elvárásainak” – fogalmazott a miniszter, kifejtve, hogy ezeket a rendelkezéseket új alapokra kell helyezni, a 21. század elvárásaihoz kell igazítani.
A borszéki látogatást követően Borbély László Gyergyóditró határában szemügyre vette a Gyergyóremete területén felépülő új hulladéktározóhoz vezető bekötőút nyomvonalát. A négy kilométeres útszakasz lehetővé teszi majd, hogy Gyergyóremete kikerülésével jussanak el a hulladékot szállító autók a tározóhoz. Ezt követően Borbély László megtekintette a Ditró- és Martonka-patak mentén a kitisztított, modern zsiliprendszerrel szabályozott medreket, és meglátogatott egy környékbeli malmot is, majd Puskás Elemér polgármester kérésére elültetett egy kőrisfacsemetét. Amint a polgármester szavaiból kiderült, a gesztusértékű faültetés az első mozzanata annak a nagyszabású faültetési akciónak, melynek keretében a község gimnáziumának tanulói több mint ezer fát ültetnek a következő hetekben a patakok mentén.
Gyergyóremetén a néhány évvel ezelőtt átadott szennyvíztisztító megtekintésekor a miniszter értesülhetett arról is, hogy a hálózatra mindössze a lakosság egyharmada csatlakozott. Illetve hogy az ivóvízhálózatra való csatlakozás is stagnál, mert sajnos a vízből nem tudják kiszűrni a vasat. A miniszter a helyszínen megígérte, hogy támogatni fogja az önkormányzatot a probléma kiküszöbölésében.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!