
Fotó: pap istvan
A nagybaconi önkormányzatnak le kellett takarnia a százéves Községháza feliratot a polgármesteri hivatal egykori épületének homlokzatán.
2016. április 26., 18:002016. április 26., 18:00
Az épületben egy ideje a kultúrotthon rendezkedett be, ezért a felirat elé egy molinót húztak ki, amelyen két nyelven jelenik meg a művelődési ház felirat. Simon András, Nagybacon polgármestere emlékeztetett, a Kovászna megyei prefektúra már évekkel ezelőtt felszólította az önkormányzatot a felirat eltüntetésére, majd pert is indított.
„Két éve pereskedünk, és a napokban kaptunk a törvényszékről egy értesítést, hogy a felirat nem törvényes. Közölték továbbá, hogy a megyei főépítész szerint az ingatlan nem szerepel a műemlékjegyzékben. Ezt mi is csak most tudtuk meg, hiszen korábban úgy volt, hogy felveszik a listára. Ezek után arra jutottunk, hogy nincs értelme a további fellebbezésnek, hiszen elveszítettük a hivatkozási alapot is” – avatott be a részletekbe Simon András.
Az elöljáró emlékeztetett, három évvel ezelőtt az akkori Kovászna megyei prefektus több polgármester ellen pert indított, mert a hivatalra kitűzték a székely zászlót, vagy a homlokzatokon nagy betűkkel csak magyarul szerepel a községháza, illetve városháza felirat. A prefektus többek között Kézdivásárhely, Barót, Gidófalva, Málnás, Csernáton, Kézdialmás és Kézdiszentlélek polgármesterét is beperelte a feliratok miatt. Ugyanakkor a Kovászna Megyei Tanács ellen is panaszt emelt, mert az intézmény székházán is ott áll a megyeháza felirat.
Az elöljárók sorra veszítették el a pereket, majd a prefektúra tetemes pénzbírsággal fenyegette meg őket: amennyiben nem szereznek érvényt a jogerős bírósági végzéseknek, és nem tüntetik el a feliratokat, minden nap késedelemért az országos minimálbér 20 százalékának megfelelő bírságot helyezett kilátásba. Gidófalván például átírták kétnyelvűre a homlokzaton levő feliratot, ám azt is el kellett tüntetni a prefektus fenyegetőzései miatt.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!