
Fotó: Ürmösi Levente Mihály
A kialakulófélben lévő, teljesen új geopolitikai helyzet hátrányaira keresendő megoldásokban Magyarországnak együtt kell működnie Közép-Európa országaival – hangzott el a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerda délelőtti megnyitóján, Tusnádfürdőn.
2015. július 22., 19:512015. július 22., 19:51
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta, a rendezvény immár a magyar közgondolkodás kiemelkedő intézményévé vált. Az Európában kialakulóban lévő új geopolitikai helyzet kapcsán rámutatott: a stabilitás és instabilitás erőinek küzdelmében Magyarország a stabilitás pártján áll. „Ukrajnában háború zajlik, a civilizált világ brutális terrorizmussorozattal és ezzel összefüggésben valóságos népvándorlással szembesül” – vázolta. Németh Zsolt szerint Magyarország Európa külső stabilitását NATO-elkötelezettségével, egy európai védelmi unió és energiaunió szorgalmazásával, egy közös európai migrációs és menekültpolitika megteremtésében való részvétellel támogatja. „Az egységes, de nem föderális Európa megteremtése a közép-európai országok feladata. A sikerhez a magyar–lengyel és magyar–román viszony normalizálására van szükség. 2012 óta azonban süketek párbeszéde zajlik a románokkal” – fogalmazott Németh Zsolt.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár nyitóbeszédében kifejtette: a státustörvénytől a külhoni magyarok oktatási-nevelési támogatásáig, a kettős állampolgárságtól az új alaptörvény megfogalmazásáig sok olyan gondolat született a Kárpát-medencei nemzetpolitikai táborokban és köztük elsősorban Tusványoson, amelyek utat mutattak a politika számára az építkezésben. Úgy vélte: a 16–17. századhoz hasonlóan ma ismét olyan történelmi helyzetben van a területileg széttagolt magyarság, amikor újra kell fogalmaznia önmagát, és olyan támpontokat kell keresnie, amelyek alapot teremthetnek a következő évszázadok építkezésére. Mint mondta, erre ad lehetőséget Tusványos. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, Tusványos másik alapítója azt ígérte: a szabadegyetemen idén is folytatódik az a műhelymunka, amely válaszokat keres a magyar nemzetpolitika kihívásaira, hiszen Tusványos „több mint fesztivál”, és immár ugyanúgy fogalommá vált, mint a Barcelona futballklub a katalán nemzet számára. „Több vagyunk, mint egy diáktábor, szabadegyetem, fesztivál. Idén elhoztuk a nemzetközi szövetségeseinket is” – hívta fel a hallgatóság figyelmét a tábor egyik alapítója. Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke a nulladik nap sikeréről számolt be: a beléptető- és a karszalagrendszer adatai szerint közel hétezren látogattak Tusványosra a rendezvény nulladik napján. Albert Tibor, a vendéglátó kisváros polgármestere a megnyitó végén ajándékként egy Tusnádfürdő címerével ellátott pólóval lepte meg Németh Zsoltot.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!