Sztrájkot fontolgatnak

Kolozsvár – Hétfőn döntenek további lépéseikről a BBTE magyar oktatói. A patthelyzetből próbálnak kilábalni a Babeº-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának vezetői. Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktus decemberi – immár második alkalommal megtörtént - kirúgása óta eltelt idő alatt több javaslat is megfogalmazódott a jelenlegi, visszás helyzet feloldására. A gondot az okozza, hogy az egyetem vezetése nem hajlandó érdemben válaszolni a Hantzék menesztése miatti tiltakozáshullámra.

2007. január 05., 00:002007. január 05., 00:00

Beszüntetik az oktatást?

A tagozatvezetők január nyolcadikára tervezett közgyűlésen akarják megvitatni az oktatóktól kapott javaslatokat. „Egyes vélemények szerint most már magára kell hagyni a két menesztett adjunktust, hiszen vállalták a munkaszerződésük felbontásával járó kockázatot” – foglalta össze lapunknak néhány kollégájának elképzeléseit Magyari Tivadar, a magyar tagozat vezetésére létrehozott ideiglenes bizottság tagja. Elmondta: egy másik lehetőségként az általános sztrájk meghirdetése is felmerült a magyar tagozaton oktatók körében. „Ez a tanítás beszüntetését jelentené. A tiltakozásnak ez a formája egyelőre csak elképzelés szintjén fogalmazódott meg” – mondta Magyari. Hozzátette: ezzel kapcsolatosan – a közelgő vizsgaidőszak miatt – kifogások is felmerültek. „A sztrájkot el lehetne halasztani a második félévre is, ám az már igen késői reakció lenne” - vélekedett Magyari.

Az új rektorhelyettesek segítenének

Az is felmerült, hogy a tisztségéről lemondott Salat Levente és Nagy László rektorhelyettes helyébe új vezetőket jelöljenek. Ezt azért tartanák jó megoldásnak, mert a leendő rektorhelyettesek az egyetem felső vezetőivel is kapcsolatot tartanának és lehetőségük nyílna a vitatott kérdésekben állást foglalni. A BBTE magyar tagozatvezetői tanácsának korábbi döntése szerint addig nem jelölnek új magyar rektorhelyetteseket, amíg az egyetem vezetősége, elsősorban a rektor nem válaszol hivatalosan a feliratozás és az önálló karok létrehozásának kapcsán felvetett igényekre. Az oktatók arra kérték a rektort, hogy tűzze a szenátus napirendjére a magyar tagozat működési szabályzatát: ez a magyar tagozat döntési és működési önállóságát biztosíthatná. Ugyanakkor egy pontos tervet kértek a többnyelvű feliratozással kapcsolatos határozatok végrehajtására. „Ameddig a tagozat önálló működésének kérdésében nem születik előrelépés, a feliratozás nem kezdődik meg, a rektorhelyettesi feladatok nem vállalhatók” – fejtegette korábbi közleményében a tagozatvezetők tanácsa.  

Vizsgáztassanak a kollégák

Hantz Péter és Kovács Lehel ugyanakkor a kolozsvári bíróságon megfellebbezte a munkaszerződésük felbontásáról szóló szenátusi határozatot, valamint az oktatási minisztérium illetékes bizottságánál is óvást emeltetek a döntés ellen. Időközben a BBTE Matematika és Informatika Karának magyar oktatói újabb tiltakozó közleményt küldtek szét Kovács Lehel kollégájuk munkaszerződésének felbontása miatt. A dokumentumban kifejtik: a munkaszerződés felbontása előtt a rektor nem kérte ki véleményüket, most viszont rájuk hárítja a felelősséget, hogy oldják meg a fiatal magyar tanársegéd elbocsátásának következtében előállt helyzetet, vagyis tartsák meg az óráit és vizsgáztassák le a diákokat. Álláspontjuk szerint a karnak szüksége van elbocsátott munkatársukra és felháborítónak tartják, hogy az egyetemvezetés diktatórikus módon próbálja megoldani a felmerülő problémákat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása