
Zajlanak a munkálatok. Cătălin Drulă szerint december elsejétől a sztrádán tehetjük meg a Torda és Szászsebes közötti teljes távot
Fotó: Képernyőmentés
Jelentősen hátráltatja az A10-es autópálya befejezésének elodázása Nagyenyed több, rendkívül fontos infrastrukturális beruházását. A legfrisebb bejelentés szerint azonban december elsején átadhatják a forgalomnak a sztrádát.
2021. november 05., 19:102021. november 05., 19:10
2021. november 05., 19:112021. november 05., 19:11
Amíg az építő nem fejezi be a Tordát Szászsebessel, azaz a két erdélyi autópályát összekötő A10-es sztráda építését, a nagyenyedi önkormányzatnak jegelnie kell több olyan nagyszabású tervét, amelyre már finanszírozást is sikerült szereznie. A két, látszólag különálló ügy teljesen összefügg. Mivel az A10-esből éppen a Nagyenyed és Gyulafehérvár közötti 24 kilométeres szakasza hiányzik,
– utóbbinak még az a szerencséje, hogy a belváros tehermentesítése érdekében a kamionok számára egy alternatív utcahálózatot „áldoztak fel”.
„Több tervünk készen áll, megvan a pénzforrás is rá és nem indulhat, mert a rendőrség nem engedi a forgalom elterelését” – panaszolta el a Krónikának Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere.
Konkrétan öt projektről van szó, köztük a stadion közelében lévő híd megerősítéséről, illetve a víz- és csatornahálózat cseréjéről. A munkálatok útlezárást és forgalomelterelést igényelnének, amelyre azonban a rendőrség nem ad engedélyt.
Kisebb javításokkal próbálkoztak az éjszakai órákban, azonban kiderült, hogy akkor is nagy a forgalom, ráadásul egyesek gyorsabban is hajtanak. Az alpolgármester szerint a városban már annyira megnövekedett a forgalom, hogy szinte lehetetlen bármilyen útjavítási munkálatba kezdeni. Az sem elhanyagolandó, hogy a városba vagy a városból az ingázóknak nagyon sok idejét rabolja el a túlzsúfolt útszakaszon végig döcögni.
Kérdésünkre, hogy az uniós alapokból illetve a román kormánytól nyert pénzek nem forognak-e kockán, amennyiben nem sikerül időben elkölteni, Lőrincz Helga nemmel válaszolt. Mint mondta, a helyi önkormányzatnak valamennyi finanszírozónál sikerült megértésre találnia.
– reménykedik az alpolgármester. Szerinte az autópálya egyéb pozitívummal is jár: építése óta megnőtt a befektetők érdeklődése, így újabb beruházásokra lehet számítani Enyeden és környékén.
Ugyanakkor az önkormányzat azon ügyködik, hogy a turisták mégse kerüljék el a patinás iskolavárost. Mint ismeretes, a görögországi Aktor által épített pályaszakaszt már hosszú évekkel ezelőtt át kellett volna adni. Cătălin Drulă volt közlekedésügyi miniszter szerint – annak dacára, hogy a vajasdi földcsuszamlás miatt valószínűleg egyelőre csak két sávot sikerül megnyitni – december elsejétől a sztrádán tehetjük meg a Torda és Szászsebes közötti teljes távot.

Ha forgalomeltereléssel és sebességkorlátozással is, de mindenképpen megnyitnák az A10-es autópálya hátramaradt mintegy 24 kilométeres szakaszát. Egy megcsúszott domboldal és két befejezetlen munkálat késlelteti az átadást.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!