
Fotó: Boda L. Gergely
Eltekint a korábbi sérelmektől, és a közösség érdekében próbál együttműködni az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) a szászrégeni önkormányzatban.
2016. július 28., 19:172016. július 28., 19:17
Nagy András helyi RMDSZ-elnök elmondta, a PSD nyolc és az RMDSZ hét képviselőjével kényelmes, több mint kétharmados többséget alkotnak az új testületben, így a szövetség tanácsosa, Márk Endre alpolgármesteri mandátumhoz jutott. Nagy András elmondta, a kétpárti egyezség része volt, hogy Maria Precup, az újraválasztott PSD-s polgármester egyeztessen a szövetség frakciójával, amikor leosztja helyettese jogköreit.
A megállapodás már csak amiatt is meglepő, mert a két alakulat között az utóbbi négy évben igencsak elhidegült a viszony. Precup 2012-es megválasztásával egy nacionalista korszak kezdődött a városban, amit a baloldali alakulat megyei elnöke, Vasile Gliga csak fokozott. Vasile Oprea prefektus leváltása után a régeni parlamenti képviselő volt az, aki nyilvánosság előtt is kijelentette, hogy a menesztett kormánymegbízott helyett semmiképp nem tudna magyar embert elfogadni. Így Nagy András – Szászrégen volt polgármestere – helyett a Ponta-kormány hosszas huzavona után Lucian Gogát nevezte ki a Mros megyei prefektúra élére.
Kérdésünkre, hogy nem lett volna észszerűbb a településen hagyományos partnernek számító liberális párttal lepaktálni, Nagy nemmel válaszolt. „A PNL-sek nem kerestek efféle ajánlattal, jelöltjük, Ovidiu Iulius Făgărăşan többször is a magyar kártyát kijátszva támadott a kampányban” – indokolta pártja döntését az RMDSZ-vezető. Mind Nagy András, mind fiatalabb kollégája, Márk Endre reméli, hogy a PSD-vel kötött egyezség az etnikai békét szolgálja.
A terveiről kérdezett Márk Endre alpolgármester belátta, hogy Precup helyetteseként inkább az elöljáró elképzeléseit kell támogatnia, és kevésbé az RMDSZ programját. Ettől függetlenül reméli, hogy legalább a belvárosban sikerül föld alá helyezni a városképet csúfító huzalokat, folytatni a Malomárok korszerűsítését, és végre kimozdítani a holtpontról a Kerekerdőbe tervezett, de a PSD által fölösleges beruházásnak tartott szabadidőpark megvalósítását.
Kérdésünkre, hogy milyen magyar ügyeket kíván előtérbe helyezni, Márk Endre a történelmi egyházak és a művelődési élet támogatását sorolta elsőként, ugyanakkor hozzátette, hogy az iskolák vezetőségében erősíteni szeretné a magyar jelenlétet. Nem feledkezett meg a régeni magyarság csaknem másfél évtizedes vágyáról, a Petőfi-szobor állításáról, mint ahogy a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésének ügyéről sem. „Egyrészt a választásokon elért szoros eredmény arra következtet, hogy a magyarság képviselőit értékelik a szászrégeniek, és itt nem csak a magyarokra gondolok. Másrészt Márk Endre megválasztásával megtörtént a fiatalítás is, van kinek átadnom a stafétabotot” – tette hozzá érdeklődésünkre Nagy András.
A kolozsvári önkormányzat december közepén döntött a város egyik legismertebb gyalogoshídja, az Erzsébet híd teljes körű felújításáról.
Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének karácsonyi pásztorlevele.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
szóljon hozzá!