Hirdetés

Szőke Domokos ismét alpolgármesterként dolgozhat

Jogerőssé vált a Maros megyei törvényszék március 14-i döntése, amely megszüntette a Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen elrendelt hatósági felügyeletet. A marosvásárhelyi ítélőtábla pénteken elutasította a vádhatóság fellebbezését.

Kovács Attila

2016. március 19., 12:002016. március 19., 12:00

A jogerős döntés értelmében a volt csíkszeredai polgármester és a hivatali tisztsége gyakorlásától eltiltott alpolgármester ellen elrendelt összes tiltás és korlátozás érvényét veszíti. A legfontosabb változás, hogy Szőke Domokos ismét dolgozhat alpolgármesterként. A két vádlott ugyanakkor elhagyhatja az országot, nem kell megjelenniük hetente többször a rendőrségen és találkozhatnak, beszélhetnek az ügyben korábban tanúként megnevezett személyekkel, akik közül az egyik éppen Antal Attila alpolgármester.

Egyébként nem kis várakozás előzte meg a marosvásárhelyi ítélőtábla pénteki döntését, mivel a fellebbviteli bíróság eddig minden alkalommal az előzetes kényszerintézkedés fenntartása mellett döntött, elutasítva a vádlottak és ügyvédjeik által felsorakoztatott érveket.

„Régóta vártuk ezt a döntést, amelyet jogosnak tartok” – válaszolta megkeresésünkre Milu Timoce. A Ráduly védelmét ellátó kolozsvári ügyvédi iroda ügyvédje jogosnak tartja az ítélőtábla döntését. Szerinte épp ideje volt, mert úgy értékeli, azok a cselekmények, amelyekkel vádolják a két személyt, nem indokolják ilyen kényszerintézkedés fenntartását. Az ügyvéd kérdésünkre elmondta, nem lát összefüggést a mostani ítélet, és a per tárgyalásának áthelyezése között, de lényeges, hogy két különböző bíróság, két különböző időpontban értékelte úgy eddig, hogy a hatósági felügyeletre nincs szükség.

Szőke Domokos tőlünk értesült a számára kedvező fordulatról, és nem titkolta, örül a hírnek. Azt mondta, reménykedett ebben, miután kihirdették a Maros megyei törvényszék elsőfokú döntését. „Ha hozott valaki egy ilyen döntést tizenegy hónap után, úgy éreztem, van esély arra, hogy ezt az ítélőtábla megerősítse. Tizenegy hónap után ez nagy öröm. Miután lejárt a házi őrizet, örvendtem, hogy kimehettem a kapun, most ugyanúgy örvendek. Mindenképpen szeretném látni a hivatalos értesítést is erről. A hivatalban most át kell néznem, mi történt az elmúlt tizenegy hónapban, ehhez szükségem lesz néhány személyre, ezt hosszas folyamatnak látom” – magyarázta Szőke, aki hétfőtől már dolgozni kezd mint Csíkszereda alpolgármestere. Hozzátette, egyeztetnie kell a hatáskörökről is, hogy alpolgármesterként milyen feladatai lesznek.

Rádulyt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőkét pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolja a DNA. Mindketten 2015. június 22. óta álltak hatósági felügyelet alatt, miután a korábban alkalmazott házi őrizetet erre az enyhébb kényszerintézkedésre módosították.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
Hirdetés