
Fotó: Gönczi Ákos
2011. május 18., 08:052011. május 18., 08:05
Az SZNT azt szeretné, hogy a magyar politikai szervezetek egyetlen polgármesterjelöltet támogassanak Marosvásárhelyen, a jövő évi önkormányzati választásokon, mondta Biró Zsolt.
A Marosszéki Székely Tanács kedden megválasztott elnöke a Krónikának elmondta: néhány hete elkezdődött egy egyeztetés, amelyen az RMDSZ, az SZNT, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), illetve a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselőinek remélhetőleg sikerül megállapodniuk arról, hogy ugyanazt a jelöltet támogassák majd a polgármester-választáson.
„Az egyeztetések célja kompromisszumos megoldást találni arra, hogy a 2012-es önkormányzati választásokon a marosvásárhelyi magyarok szavazatai ne osztódjanak szét több jelölt között, hogy sikerüljön egy mindenki által támogatott polgármesterjelöltet indítani, akinek így reális esélye lehet a városvezetői tisztség elnyerésére” – nyilatkozta Biró Zsolt a Krónikának.
Hozzátette: egyelőre az elején tartanak az egyeztetésnek, történtek ugyan javaslatok, de konkrét nevekről egyelőre nem esett szó.
Benedek István, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke szerint a szövetség egyetért a közös jelöltállítással, a polgármesterjelöltet azonban az RMDSZ-nek kell adnia. „Beleegyezünk, hogy közös jelölt legyen, de neki a többséget kell képviselnie, ez pedig az RMDSZ” – fogalmazott.
| A Marosszéki Székely Tanács kedden tartotta tisztújító ülését, amelyen Biró Zsoltot választották meg elnöknek. A 41 éves újságíró, a Marosvásárhelyi Rádió magyar adásának szerkesztője nyolc éve tagja az SZNT-nek, és Fodor Imrét váltja a tanács élén, aki nyolc évig töltötte be az elnöki tisztséget. Izsák Balázs, az SZNT elnöke a keddi sajtótájékoztatón örvendetesnek nevezte, hogy egy pártoktól független személyt választottak marosszéki elnöknek, mivel ez összhangban van az SZNT pártfüggetlen jellegével, pártok fölötti célkitűzésével, azzal, hogy a politikai alakulatokat megállapodásra bírja. |
László György, a Maros megyei MPP elnöke is támogatja az elképzelést, szerinte azonban a jelöltnek függetlennek kell lennie. „Lehet szó egy párttagról is, de függetlenként kell jelöltetnie magát. Egyeztetünk az RMDSZ-szel, és ha nem jutunk megállapodásra, más pártokkal – akár román alakulatokkal is – tárgyalhatunk ez ügyben” – mondta László György.
A marosvásárhelyi sajtóértekezleten az is elhangzott, hogy az SZNT diszkriminatívnak tartja az idei népszámlálási űrlapokat, mivel azok lehetővé teszik, hogy a magyarok székelyeknek vallják magukat, noha ez utóbbi nem nemzetiség, hanem regionális identitás.
Izsák Balázs SZNT-elnök hangsúlyozta: a székelység egy regionális identitás kifejeződése, a székelyek a magyarsághoz tartoznak. Mint mondta: azért diszkriminatívak a népszámlálási kérdőívek, mivel csak a magyarok esetében tartalmazzák a regionális identitást is. „A románok számára nem szerepel a kérdőíveken, hogy oltyánoknak vagy mócoknak, vagy bánátiaknak vallják magukat” – tette hozzá Izsák.
Az SZNT-vezetők elmondták: arra biztatják a székelyeket, hogy vallják magukat magyarnak a népszámláláson.
A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy az SZNT megtiltaná, hogy az 1989 előtti pártaktivisták és a Szekuritátéval együttműködő személyek vezető tisztséget töltsenek be a tanácsban. Izsák Balázs elmondta, ezzel kapcsolatban határozattervezetet terjeszt majd az SZNT június elején, Marosvásárhelyen esedékes küldöttgyűlése elé.
A tervezet szerint az állandó bizottság tizenöt tagjának az országos átvilágító testület (CNSAS) által kell bizonyítaniuk, hogy nem működtek együtt a Szekuritátéval, az elnököknek és az alelnököknek pedig azt is igazolniuk kell, hogy nem voltak a Román Kommunista Párt aktivistái vagy tisztségviselői.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
szóljon hozzá!