
Fotó: Oradea.ro
A nagyváradi magyarság megmaradását célzó, átfogó és hosszú távú terv elkészítését jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének elnöke.
2017. június 15., 18:352017. június 15., 18:35
Hangsúlyozta: ez nem politikai kezdeményezés, hanem példátlan civil indítvány, amelytől a magyarság fogyásának megállítását remélik, és a gyarapodáshoz szükséges konkrét tennivalókat rögzítik.
Csomortányi emlékezetett: a bihari megyeszékhely magyarságának száma az elmúlt évtizedek alatt szinte megfeleződött, a zsugorodási folyamat pedig szerinte gyorsulóban van a fiatalok kivándorlása és az asszimiláció egyre erőteljesebb megnyilvánulása miatt. „Meggyőződésünk ugyanakkor, hogy a magyarságnak Nagyváradon jövője van” – szögezte le.
A városalapító Szent Lászlóról elnevezett tervben fejezetekre bontva javasolnak megoldásokat. Teljes önállóságot képzelnek el a művelődésügy tekintetében, és külön kitérnek az oktatásra, a műemlékvédelemre, a gazdaságra, az infrastruktúrára, a városrendezésre, a környezetvédelemre, az egészségügyre és a nyelvhasználatra.
A 11. fejezet a regionális szerepkörre vonatkozik, ennek kapcsán Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem professzora közölte: szeretnék, ha Nagyvárad régióközponttá válna. A továbbiakban civilek és szakértők bevonásával dolgozzák ki az egyes fejezeteket, reményeik szerint pedig
A sajtótájékoztatón a vasárnap kezdődő nagyváradi Szent László Napok fesztivál főszervezőjeként jelenlévő Zatykó Gyula úgy vélte: hiánypótló projektről van szó, amely „kiáltó szó”, összefoglalja, és megoldást keres a magyarságot érintő összes problémára.
A Krónika felvetésére, miszerint a terv több, a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó feladatot tartalmaz, Csomortányi úgy fogalmazott: ezáltal
főként, hogy egyre jobb a viszonyuk képviselő-testülettel. Egyes témakörökben ugyanakkor magyarországi támogatásra is számítanak. Az EMNP Bihar megyei elnöke azt is elmondta: legutóbb a 40-es években készült a városra vonatkozó fejlesztési terv, amelyből viszont több pont máig nem valósult meg. Lapunk kérdése nyomán Csomortányi leszögezte: a felgyorsuló mindennapok is igényelnek hosszú távú tervet. „Dinamikusan, rugalmasan kell tervezni, de a kitűzött célok stabilak” – állapította meg.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!