Mint Aurel Boitoº fehéregyházialpolgármester elmondta, ismeretlen elkövetők ellentettek rendőrségi feljelentést, ugyanakkor igyekezteka rongálás minden jelét eltüntetni. „Ezsikerült is” – nyugtázta örömmel GábosDezső, a fehéregyházi Petőfi Sándor KulturálisEgyesület tiszteletbeli elnöke, aki néhánysegítőtársával együtt tegnap délbentért vissza az Ispánkúthoz az emlékműkörül sepregetni és gereblyézni. Bár afirkálásnak nincsenek szemtanúi, a KolozsváriCFR csapatát gyalázó és az örökösrivális „U”-t magasztaló szövegből ítélve,a községi elöljáró az egyetemistacsapat szurkolóira gyanakszik. Az alpolgármesterfeltételezését Hegyi Mózes, afehéregyházi RMDSZ elnöke is megerősítette.Elmondta, akkor is sajnálatos az emlékműgyalázás,ha az nem a költő vagy a magyarság ellen irányul.Gábos Dezső szerint nem politikai vagy etnikai indíttatásvezérelte a károkozókat.
Hunyadi Lászlómarosvásárhelyi képzőművész alkotásátaz elmúlt évtizedek során több alkalommalis megcsúfolták. Az 1990-es marosvásárhelyiesemények idején az ispánkúti emlékműdomborművét is megrongálták: akkor máigismeretlen tettesek megcsonkították az alkotást.A másfél évvel ezelőtti felújításidején az a döntés született, hogy –mintegy a múlt figyelmeztetéseként –érintetlenül hagyják a megrongált részt,az emlékmű frontján viszont Gyarmathy János,szintén marosvásárhelyi szobrászművészúj, Petőfit ábrázoló bronzplakettjéthelyezzék el. Az erdélyi magyarság egyiklegjelentősebb zarándokhelyét 2005. július31-én avatták újra.
A régi emlékművetmarosvásárhelyi értelmiségiekkezdeményezésére 1969-ben állítottákfel az Ispánkút közelében. A következőévtizedek erősödő diktatúrája azonban mármindent megtett a Petőfi-kultusz elfojtásáért,így a Hunyadi László által készítettemlékmű sokáig gondozatlanul állt az útszélén. A ’89-es fordulat után több helyikezdeményezés is született az emlékhelyfelújítására, ám ezek 2005-ig nemvalósultak meg.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.