
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel több romániai folyón a román–magyar határ mentén, hogy megakadályozzák az úszó hulladék átjutását Magyarországra.
2023. január 04., 15:442023. január 04., 15:44
A hidrotechnikai berendezéseket Bihar megye határ menti térségében szerelik fel a Berettyó, a Sebes-Körös és a Fekete-Körös egy-egy szakaszán – mondta el szerdán az Agerpresnek Pásztor Sándor, a megye vízügyi igazgatóságának vezetője. Az igazgató szerint a vízügyi hatóság 650 ezer eurós nemzetközi finanszírozást szerzett e célra,
Már Nagyvárad fölött is alkalmaznak hasonlót, mely nagy mennyiségű hulladékot gyűjt össze – mondta. Az újabb berendezések a part közelébe irányítják a folyón úszó hulladékot, amit utána kotrógéppel emelnek ki.
Pásztor Sándor rámutatott: a vízügyi igazgatóságnak nem a szemét összegyűjtése a feladata, de

Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter szerint Romániából jelenleg nem szállítanak a folyók jelentős mennyiségű hulladékot a magyarországi folyószakaszokra.
Elmondta, hogy a Szamoson és a Tiszán nagyobb a baj, előbbi Beszterce és Kolozsvár környékéről, utóbbi Ukrajnából is szállítja a szemetet. A Körösök vízgyűjtő medencéjének bihari szakaszát gyakrabban tisztítják és kormánytámogatással az Éren és a Berettyón is újabb hidrotechnikai berendezéseket terveznek felszerelni.
Mint ismeretes, évek óta súlyos környezetszennyezést okoz, hogy több tonnányi műanyag palack és faanyag kerül a folyókba, melynek egy része átjut Magyarországra.

A hegyvidéki területek és az azokkal szomszédos térségek ökoszisztémája nagyban összekapcsolódik, ezért Magyarország támogatja azt az elvet, amelynek értelmében a határon átívelő folyók szennyezése esetén a szennyezőknek kellene fizetniük.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Miközben az AUR látványos előretörése sokak szemében a nacionalizmus és a magyarellenesség visszatérését jelzi, egy friss országos kutatás szerint a román társadalom politikai megosztottságát ma már nem elsősorban az etnikai kérdések alakítják.
Megújult az egykori apátsági épület és plébániatemplom, elkészült a zarándokközpont a Bihar megyei Szentjobbon.
Több mint 226 ezer lejnyi állami támogatást szerzett jogosulatlanul egy 26 éves, Máramarosszigetről származó férfi a gyanú szerint úgy, hogy valótlan adatokat közölt ukrajnai menekültek elszállásolásáról és ellátásáról.
Brassóban a medvék már nem csak az élőket zavarják, hanem a temetőben is gyakran felbukkannak, a sírokon taposnak, a pap a csendőrséggel éjszaka járőrözik a sírkertben.
A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.
Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.
Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.
Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.
Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.
szóljon hozzá!