
Fotó: rmdsz.ro
Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) felügyelőiként bemutatkozó személyek csaltak ki pénzt több polgármestertől egy integrált informatikai rendszer beüzemelését ígérve, a Szilágy megyei Varsolc község polgármestere, Bréda Lajos azonban túljárt az eszükön, és tőrbe csalta a bűnbandát.
2015. november 25., 12:262015. november 25., 12:26
2015. november 25., 12:292015. november 25., 12:29
Az elöljáró a Krónikának elmondta, a szélhámosok egyik képviselője múlt csütörtökön délelőtt a községháza titkárságát hívta telefonon, és a feddhetetlenségi ügynökség bukaresti felügyelőjének adta ki magát, azonban nem volt hajlandó bemutatkozni.
„Már az is furcsa volt, hogy a telefonáló azt mondta, az intézmény neve számít és nem az, hogy őt hogy hívják. Egyébként egy átfogó ellenőrzést jelentett be, amelynek keretében mindenféle könyvelési adatokat fognak átnézni, s azt hajtogatta, hogy segíteni akarnak, és hogy az eljárás a védelmünket szolgálja – részletezte Bréda Lajos. – Pár perccel később kaptunk egy faxot, érdekes módon egy kolozsvári számról, amelyen kétfajta pecsét is szerepelt, az aláíró nevét pedig nem lehetett kiolvasni. Akkor bizonyosodtam meg arról, hogy átverésről van szó, amikor az egyik polgármester-kollégám azzal hívott fel, hogy ő már aláírt egy szerződést az úgynevezett felügyelőkkel, de nem biztos abban, hogy megfelelőképpen járt el.”
A varsolci polgármester ezt követően értesítette a Szilágy megyei törvényszéki ügyészséget, akik közölték az elöljáróval, hogy megszervezik a rajtaütést. „Másnap a megegyezett időpontban megérkezett az irodámba egy hölgy, aki az ANI felügyelőjeként mutatkozott be, letette az asztalomra a szerződést, én meg készségesen aláírtam a dokumentumot. Arra gondoltam, ha rossz a szimatom, akkor elnézést kérek a hölgytől, de ha nem, akkor véget vetünk ennek a cirkusznak. Na de ekkor beléptek az ügyészek, igazoltatták a vendégemet, és azonnal kiderült a turpisság” – foglalta össze a történteket a rendőrtisztből lett polgármester.
Részletekbe menően kidolgozott svindli
A Szilágy megyei törvényszéki ügyészség közlése szerint egyébként a „felügyelők” rendkívül meggyőző eszközökkel dolgoztak. Az Adevărul napilap birtokába került nyomozati anyag szerint a bűnbanda tagjai azzal keresték meg a polgármestereket, hogy „a közigazgatási teljesítmény növelése érdekében” készítenek egy felmérést, ezt követően pedig egy integrált informatikai rendszer beüzemeléséről szóló szerződést írattak alá az elöljárókkal.
A pecséttel és kitűzőkkel is rendelkező csalók ügyeltek arra, hogy a procedúra minden részletében hivatalosnak tűnjön: a szerződést az elöljárók egy bukaresti székhelyű, Programul pentru Sporirea Capacităţii Administrative SRL (A közigazgatási teljesítmény növelését célzó program Kft. – szerk. megj.) nevű céggel kötötték meg, amely egy integrált informatikai rendszer beüzemelését és működtetését ígérte. A szolgáltatásokért az önkormányzatoknak évente 870 dollárt kellett volna kifizetniük, a szerződésbontás pedig 2380 dollárba került volna. A megállapodás négy évre szólt.
Népdalénekesnő az egyik elkövető
A varsolci rajtaütés alkalmával az ügyészek 30 napos vizsgálati fogságba helyezték a 28 éves Daniela B. „felügyelőt” – aki, mint kiderült, népdalénekesnő –, és két másik társát. Mindhárman Gorj megyei lakcímmel rendelkeznek. Az elkövetők ellen csalás, szervezett bűnözésben való részvétel és hivatalos szerv nevével való visszaélés miatt indult eljárás. Az eddigi vizsgálatok alapján az is kiderült, a bűnbanda 14 Szilágy megyei polgármestert vert át, de kötöttek már szerződést Kovászna, Brassó, Arad, Temes és Szeben megyei elöljárókkal is.
Bréda Lajos varsolci polgármester – aki bevallása szerint korábban magánnyomozói tanfolyamot is elvégzett – áprilisban is majdnem tőrbe csalt egy bűnbandát. Akkor a csalók a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni igazgatóság (DIICOT) ügyészeiként bemutatkozva kaptak pénzt több Hargita megyei elöljárótól. A mindeddig azonosítatlan elkövetők a polgármesterektől bankkártyáik azonosító adatait követelték, amelyeket felhasználva különböző összegekkel rövidítették meg őket.
Bréda Lajos polgármestert is megkeresték, a szilágysági elöljáró azonban rájött, hogy szélhámosságról van szó. „Bejan ügyészként mutatkozott be az illető, azt kérve, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottainak összes bankkártyáját gyűjtsem össze és jelentkezzek az ügyészségen. Tudtam, hogy nem valódi ügyészről van szó. Találkozót beszéltem meg vele, majd értesítettem a hatóságokat. Az illető azonban nem jelent meg a megbeszélt helyen, és többet nem is hívott” – elevenítette fel a történteket Bréda Lajos.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!