2011. december 02., 08:042011. december 02., 08:04
Mint arról beszámoltunk, a prefektúra szerint ez nem törvényes, ugyanis referendumot csak a tanácselnök vagy a tanácsosok legalább egyharmada kezdeményezhet – a háromszéki önkormányzatnál a magyar polgári párti frakció kilenc tagja nyújtotta be a tervezetet, egy személy hiányzott a szükséges egyharmadhoz. A prefektúra azt is kifogásolta, hogy a határozatban nincsenek felsorolva azok a települések, ahol megszervezik a referendumot, és a döntést nem bocsátották közvitára.
Tamás Sándor tanácselnök azt javasolta a testületnek, hogy ne vonják vissza a határozatot, hanem védjék meg azt a közigazgatási bíróságon, hiszen a prefektúra ellenvetései nem egyértelműek. A kezdeményezéshez a vita során a tizedik tanácstag is csatlakozott, és a határozatban szerepel, hogy a referendumot Kovászna megye településein szervezik meg, érvelt a tanácselnök. Tulit Attila MPP-s tanácstag és az ülésen jelen levő Édler András RMDSZ-es parlamenti képviselő viszont amellett kardoskodott, hogy vonják vissza a határozatot, és a prefektúra kifogásait figyelembe véve, tűzzék újra napirendre azt.
Édler kifejtette, az igazságszolgáltatás nem mindig pártatlan, ezért nem kell rábízni az ügyet. Azonban ha korrigálják a prefektúra által jelzett „hibákat”, és a testület új határozatot fogad el, György Ervin prefektus pedig megtámadja, akkor elmondhatják, hogy a magyar prefektus támadja a magyar ügyet, szögezte le Édler. Végül a szavazáson az RMDSZ-es és MPP-s képviselők egyaránt úgy döntöttek, nem vonják vissza a határozatot, a visszakozást csak a hat román tanácsos támogatta. Mint ismeretes, György Ervin korábban azt mondta, ha a megyei önkormányzat nem vonja vissza a népszavazásra vonatkozó határozatot, megtámadja azt a közigazgatási bíróságon.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.