Hirdetés

Százezer szavazatra számít az RMDSZ Maros megyei szervezete

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Százezer szavazatot gyűjtene a június 5-ei helyhatósági választásokon az RMDSZ Maros megyei szervezete, mintegy tízezerrel többet, mint 2012-ben, és a megyei önkormányzat élére is elnököt állítana.

Szucher Ervin

2016. március 18., 10:442016. március 18., 10:44

Brassai Zsombor megyei elnök szerint a merész célkitűzést csak abban az esetben tudja teljesíteni a szervezet, ha megtartva saját szavazóbázisát, azoknak a támogatását is megnyeri, akik négy évvel ezelőtt a Magyar Polgári Pártra voksoltak. Akkor az RMDSZ mintegy 90 ezer szavazatot szerzett, az MPP pedig 10 ezret vitt el.

A közös lista állítása érdekében az RMDSZ továbbra is hajlik a párbeszédre, hangsúlyozta a megyei elnök. A jelen állás szerint úgy tűnik, a polgáriakkal nemsokára egyezség születik, az Erdélyi Magyar Néppárttal viszont elakadt a párbeszéd. „Mivel a választási törvény nem teszi lehetővé a kisebbségi szervezetek koalíciójának megkötését, felajánlottuk, hogy az RMDSZ ernyője alatt indítsunk közös listát. Az ajánlat áll és a listák lezárásáig állni fog. Csakhogy az idő is vészesen fogy. Tény, hogy a döntés a kisebb magyar pártok kezében van” – ecsetelte a helyzetet csütörtökön Brassai Zsombor.

Az RMDSZ vezetője beszámolt arról is, hogy szervezete miként látja a megyei önkormányzati lista elméletileg befutónak számító első tizenhárom helyét. Elmondta, a Területi Képviselők Tanácsa döntése értelmében a megyét három részre osztották: a keletiben a történelmi Marosszék – Szováta, Nyárádszereda, Erdőszentgyörgy és környéke – kapott helyet, a nyugatiba Szászrégen, Dicsőszentmárton, Segesvár, Radnót, Marosludas, Nyárádtő, Nagysármás és környékét sorolták be, míg a harmadikat Marosvásárhely alkotja.

A demográfiai mutatók és a korábbi választási eredmények alapján az első kistérséget négy befutóhely illetné, a másodikat és harmadikat három-három. Ugyanakkor a szövetség országos szabályzata szerint a listán a lehetséges bejutók között helyet kapna a szervezet megyei elnöke, valamint a nőszövetség és az ifjúsági szervezet egy-egy jelöltje. Arra a kérdésre, hogy ezek után miként fér meg a 13-as listán az MPP vagy az EMNP esetleges jelöltje, Brassai elmondta: „ezen még lehet változtatni”. Egyelőre arra sincs pontos válasz, ki lenne az RMDSZ megyeelnökjelöltje, bár egyre többet hallani Péter Ferenc szovátai polgármester, illetve Brassai Zsombor nevét. A vidéki jelöléseket a kistérségi szervezetek teszik meg.

Veszélyes lehet Vasile Gliga terve

Veszélyesnek tartja Brassai Zsombor Vasile Gliga szociáldemokrata parlamenti képviselő minapi nyilatkozatát, amelyben a nacionalizmusáról elhíresült szászrégeni vállalkozó-politikus magyarellenes egységre szólítja fel az összes román pártot. „Megértem, hogy az etnikai kártya sokszor hasznosnak bizonyult, de úgy vélem, a kor szelleme meghaladta. Maros megyében nem a magyarok elleni szövetségre van szükség, hanem olyan politikai projektekre és együttműködésre, amely változást idéz elő” – szögezte le Brassai. Vasile Gliga március 10-e után felhívással fordult az összes román párthoz, mondván, hogy csak román–román összefogással lehet elkerülni a magyar veszélyt. A PSD megyei elnöke két évvel ezelőtt azt is kijelentette, hogy Maros megyében bárki lehet prefektus, csak magyar nemzetiségű személy nem.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
Hirdetés