
A Szász Jenő vezette budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek (NSKI) az erdélyi szórványmagyarság problémáira javasolt megoldásait bírálta a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért), amely főként azt kifogásolja, hogy az intézet nem folytat párbeszédet a közösség életét szervező helyi civil csoportosulásokkal – hangzott el a Miért szerdai kolozsvári sajtóreggelijén.
2015. május 20., 19:462015. május 20., 19:46
Kádár Petra, az ifjúsági szervezet elnökhelyettese rámutatott: az NSKI hátráltatja a Miérthez tartozó medgyesi Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (Madisz) tevékenységét, és nem tudják karba tett kézzel nézni, hogy „a kutatóintézet mit akar tenni a szórványbeli diákokkal\".
Balázs Botond, a medgyesi Madisz elnöke kifejtette: május elején tudták meg, hogy az NSKI munkatársai Medgyesen, Nagyszebenben, Balázsfalván, illetve Beszterce megyében jártak, ahol megpróbálták Székelyudvarhelyre csábítani a gimnazista korú diákokat. Hangsúlyozta: nem a látogatás tényét kifogásolják, hanem azt, hogy mindezt az általa vezetett szervezet megkerülésével tették.
„Meglátogathatnak, de akkor szóljanak nekünk is erről. Meghívjuk, fogadjuk őket, de jelentsék be, hogy jönnek, mert nem magánszemélyként, hanem mint a mindenkori magyar kormány egyik legfontosabb háttérintézménye mutatkoznak be. Addig, amíg stratégiai lépéseket szeretnének a helyi közösségeinkben véghez vinni, ne minket kihagyva hozzanak döntéseket és cselekedjenek\" – magyarázta Balázs Botond. Az ifjúsági szervezet elnöke a Krónikának azt is elmondta: erre reagálva most ők is inkább a sajtón keresztül fogalmazzák meg kifogásaikat, és nem fordulnak közvetlenül az NSKI-hez.
Balázs szerint a kutatóintézet egymagában nem tudja reálisan felmérni a helyzetet, szerinte ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy a szórványban élő fiatalokat el akarják csábítani szülőföldjükről. „Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a szórványban lekapcsolják a villanyt\" – fogalmazott.
A Madisz-elnök úgy véli: a rendelkezésre álló forrásokat inkább arra kellene költeni, hogy a helyi magyar iskolák elérhetőbbé, vonzóbbá váljanak a szülők számára, például több iskolabuszt kellene biztosítani, vagy délutáni foglalkozást szervezni a diákoknak. Hozzátette: az NSKI „gyöngyhalászatát\" azért is tartják veszélyesnek, mert félő, hogy Medgyesen hamarosan nem tudnak gimnáziumi osztályokat elindítani.
A településen jelenleg 650 magyar anyanyelvű gyermek tanul, de közülük csak 317-en járnak magyar tannyelvű osztályba. A Miért szerdán közleményt is kibocsátott, amelyben párbeszédet szorgalmaznak a szórvány gondjairól, ugyanakkor Szász Jenő lemondását kérik a kutatóintézet éléről.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!