Hirdetés

Szakértők a magyar kormánypártok és az RMDSZ viszonyáról

Természetes, hogy minden magyarországi kormányváltás után hangsúlyeltolódás tapasztalható a határon túli magyar politikai mozgalmakkal ápolt viszonyban, ugyanakkor folytatódhat a párbeszéd a magyar kormánypártok és az RMDSZ megválasztott új vezetője között - állapította meg a romániai politikával foglalkozó két magyarországi szakértő az MTI-nek nyilatkozva hétfőn.

2011. február 28., 14:572011. február 28., 14:57

Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének munkatársa úgy fogalmazott: kulcskérdés a határon túli magyar politikai szervezetek számára, hogy a kisebbségi magyar közösségek érdekképviseleti stratégiáiról Budapesten vagy helyben döntenek-e. Szerinte a magyar identitáspolitika vonatkozásában pedig az alapkérdés az, hogy a magyarországi politikai elit legitimnek tartja-e a szomszédos országok magyar közéleti elitjeit, elismeri-e külön, önálló politikai közösségi voltukat.

A magát önálló politikai közösségnek tekintő, Romániában a kormányban koalíciós partneri szerepet vállaló RMDSZ részéről a szövetség hétvégi kongresszusán Borbély László romániai környezetvédelmi és erdészeti miniszter egyértelműen visszautasította a Magyarországról érkező beavatkozásokat - hangsúlyozta Bárdi Nándor. Hozzátette: Pelczné Gáll Ildikó Fidesz-alelnöknek „a teremben rossz visszhangot kiváltó beszéde mögött inkább felkészületlenséget” lehet feltételezni, és szerinte az a figyelemreméltó, hogy „erre a kényes feladatra más nem vállalkozott a Fidesz elnökségéből”.

A szombaton megválasztott új elnök, Kelemen Hunor ugyanakkor nyitva hagyta a tárgyalások lehetőségét a Fidesszel, amely az RMDSZ-hez hasonlóan az Európai Néppárt tagja - mondta Bárdi Nándor, megjegyezte azt is, hogy Kelemen Hunor és a szövetség alelnöki tisztségére esélyes Borbély László kész nyitni az éppen pártot alapítani szándékozó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és annak elnöke, Tőkés László felé.

Kántor Zoltán, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) Romániával és kisebbségkutatással foglalkozó munkatársa azt hangsúlyozta, hogy az Európai Néppártban, amelynek az RMDSZ és a magyar kormánypártok egyaránt tagjai, folyamatos az egyeztetés a határon túli magyarokat is érintő kisebbségi ügyekről.

A szakértő természetesnek nevezte, hogy minden magyarországi kormányváltás után hangsúlyeltolódás tapasztalható a határon túli magyar politikai mozgalmakkal ápolt viszonyban. Ez így van Románia esetében is - mondta.

Szerinte az RMDSZ új elnöke, Kelemen Hunor nagy vonalakban folytatja az RMDSZ eddigi kompromisszumkereső és a romániai kormányzásban aktív szerepet vállalni kész politikáját, jelentős hangsúlyeltolódásra vagy meglepő fordulatra nem lehet számítani.

Az RMDSZ nagyváradi kongresszusán, amelyen a leköszönő Markó Béla után nagy többséggel Kelemen Hunor lett a szövetség elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy a magyar kormány együttműködik Románia kormányával, amelynek az RMDSZ is tagja. Összefogást sürgetett annak érdekében, hogy „a magyar etnikai alapú pártok ott legyenek a környező országok törvényhozásában”. A magyar összefogás alapvető fundamentum, megkerülhetetlen - jelentette ki Semjén Zsolt, hozzátéve, az RMDSZ kongresszusa arról dönt, hogy Markó Béla után milyen úton haladjon a párt, milyen lesz az ország stabilitása, a magyar-magyar kapcsolat.

A kongresszuson felszólaló Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke úgy fogalmazott: „Ha ma a változás mellett döntenek, akkor segítő kezet nyújtunk a jövőben (...) a Kárpát-medencei összmagyarság érdekében”. Az RMDSZ tisztújításával kapcsolatban Pelczné Gáll Ildikó kijelentette: „itt elsősorban nem személyekről döntenek, hanem utak közül választanak”, s nem mindegy, hogy a rövidebb, könnyebb utat, vagy a hosszú távú építkezést választják. Hosszú távon építkezve a Fidesznél és Európa-szerte biztos partnereket találnak - mondta a Fidesz alelnöke.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés