Svájci álom, félreérthetetlen üzenet

RMDSZ-kongresszus „Embert próbáló időkben az RMDSZ a próbát kiállta!” – jelentette ki Markó Béla aradi programbeszédében. A szövetség újraválasztott elnöke ezzel a fordulattal kívánta egyértelműsíteni: Románia uniós csatlakozásával végérvényesen lezárult egy szakasz, a most kezdődő pedig más célkitűzéseket és ehhez szabott új eszköztárat igényel.

Gazda Árpád

2007. március 05., 00:002007. március 05., 00:00

Markó egy Trianon utániálmot felidézve Kelet-Európa Svájcánakszánja Erdélyt, ily módon meghatározva azelkövetkező évek célkitűzését.Erdélyben a természeti és gazdaságiadottságoktól a sokszínű hagyományokigés különböző nemzetiségű közösségekigminden együtt van ehhez, mondta az elnök. „Kinek-kinekmeg kell adni a méltó együttéléshezszükséges egyenlő jogokat, és a sajátdöntéseket szavatoló autonómiákat.Kulturális és területi autonómiátis! Ezt el kell fogadtatnunk az Európai Unióval is. Megkell értetnünk ugyanakkor a románsággal is,hogy ezt nem Románia gyengítése, hanem Erdélyerősítése érdekében tervezzük, éshogy ettől Románia is csak erősebb lesz” – fogalmazott.A cél eléréséhez, a magyar–magyaregyüttélés újrafogalmazásáhozMarkó szerint olyan RMDSZ-re van szükség, amelybennincs helye a kizárólagosságnak sem a politikaijobb-, sem pedig a baloldal tekintetében. „Nem ígérekörök csatlósi hűséget sem Magyarországon,sem Romániában egyik politikai pártnak sem.Hűséget csak a saját közösségünknekígérhetek” – jelentette ki az elnök, kiváltvaa küldöttek hangos tetszésnyilvánítását.
Az üzenet egybecseng mindazzal,amit Markó Béla a kongresszus első napjántartott beszámolójában is kijelentett. Az RMDSZelnöke akkor arra figyelmeztette a román politikumot,hogy a kulturális autonómia megakadályozásaújabb feszültségforrás kialakulásávalfenyeget. „Támogattuk Bãsescut, aki most úgy tesz,mintha sosem hallott volna a kérésünkről –mondta. – Ha nem kell a magyar segítség, akkor haddemlítsük meg: él másfél milliómagyar Romániában, aki nem érzi magátegyenlőnek a többséggel, és elégedetlen.Szóba kell állni velük, és ezt csak azRMDSZ révén tehetik meg.” Markó felhívtaBukarest figyelmét: ha a higgadt megoldásokat nemtámogatja a hatalom, bármikor felerősödhetnek aradikális próbálkozások, lásd akolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem körülihelyzet kiéleződését.

A kongresszusi összeállítás szerzői: Benkő Levente, Csinta Samu, Fall Sándor, Gazda Árpád

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása