
Portik Vilmos (balra) és Soós Zoltán a tavalyi választási kampányban
Fotó: Boda L. Gergely
Visszatért az RMDSZ életébe Soós Zoltán, a szövetség tavalyi marosvásárhelyi polgármesterjelöltje. A múzeumigazgató – aki 2016 nyarán komoly ellenfele volt Dorin Florea regnáló elöljárónak –, az őszi előválasztások után „kopott ki” a pártból, miután nem került befutó helyre a képviselőházi rangsorolásban.
2017. szeptember 21., 17:382017. szeptember 21., 17:38
Az RMDSZ városi szervezetét vezető Vass Levente a nyitás jelszavával körzeti elnöki tisztséget ajánlott fel Soósnak, amelyet a korábban megbuktatott megyei RMDSZ-elnök, Brassai Zsombor csapatának embereként ismert igazgató el is fogadott.
Az RMDSZ hasonló ajánlattal kereste meg Portik Vilmost is, aki a tavalyig még az Erdélyi Magyar Néppártban (EMNP) politizált, az alakulat megyei szervezetét vezetve.
Portik egyébként éppen Soós Zoltánnak volt az ellenfele a 2016 májusában szervezett városi előválasztáson, amelynek nyertese a polgármesteri szék visszahódításáért szállhatott versenybe.
Arra kértem őket, álljanak mellénk, és segítsenek alulról építkezni. Nagyon sajnálom, hogy végül csak Soós Zoltán vállalhatta” – fejtette ki a marosvásárhelyi szervezet elnöke.
Vass Levente egyébként csütörtöki sajtótájékoztatóján bemutatta a városi szervezet két új alelnökét. Gáspár Botond, a Vásárhelyi Hírlap újságírója és Ferencz Katalin, a Sapientia diákönkormányzatának vezetője pályázat útján nyerte el a tisztséget, amelyre más nem is jelentkezett. Előbbi a kultúráért, turizmusért és interetnikai kapcsolatokért felel, utóbbi az ifjúsági kérdésekkel fog foglalkozni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
szóljon hozzá!