Hirdetés

Sokat kér az E-Star a gyergyószentmiklósi városházától

Szerdán tűzi napirendre a törvényszék azt a pert, amelyet az E-Star indított Gyergyószentmiklós önkormányzata ellen. Közben a tulajdonosok azt szeretnék, ha legkevesebb 2 milliárd 500 millió forintot (mintegy 8 millió eurót) kapnának az E-Starért.

Gergely Imre

2017. január 25., 12:362017. január 25., 12:36

A szerdai napon lesz az első tárgyalása a Hargita megyei törvényszéken annak a pernek, amelyet az E-Star indított Gyergyószentmiklós önkormányzata ellen, és amelyben azt kérik, a bíróság mondja ki: a cég jogosan bontotta fel egyoldalúan a várossal kötött szolgáltatói szerződést, és hogy ennek alapján benyújthatja kártérítési igényét. Közben a tulajdonosok azt szeretnék, ha legkevesebb 2 milliárd 500 millió forintot kapnának az E-Starért.

Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt., vagyis az E-Star tulajdonosa újabb tájékoztatót küldött a befektetőinek. Ennek lényege, hogy az igazgatóság arra kéri a cég közgyűlé­sét, hogy a gyergyószentmiklósi távfűtési szolgáltatást működtető E-Star értékét 2 milliárd 500 millió forintban határozza meg. Ezt az összeget kérnék Gyergyószentmiklós önkormányzatától, ha az peren kívüli megegyezéssel megvásárolná a céget. Azaz amint a közlemény fogalmaz: „Az E-Star C.D.R. SRL 100%-os üzletrészének és a vállalatcsoport E-Star C.D.R. SRL-rel szemben fennálló követeléseinek értékesítése esetén\".

Az ENEFI következő közgyűlésére napirendi pontként javasolják, hogy a cég igazgatósága peren kívüli egyesség megkötése céljából Gyergyószentmiklós önkormányzatával tárgyalásokat folytasson. Esetleges megállapodás esetén a jövőbeli perektől elállnak, ha a város vállalja a két és fél milliárd forint kifizetését. Leszögezik, ennél kisebb összeg alatt nem lehet szó megállapodásról. Ezt egyenesen megtiltják a céget képviselő igazgatóságnak.

Mindezt azzal indokolják, hogy a korábbi, erre vonatkozó határozatuk óta az ENEFI számára kedvező bírósági döntése születtek, és ezért indokolt a magasabb összegű minimumösszeg meghatározása. 2016 júliusában még 2 milliárd forintban határozták meg azt az összeget, amelyet az önkormányzattól kértek volna peren kívüli megállapodás esetén. A közlemény szerint mindemellett az ENEFI igazgatói arra is felhatalmazást kérnek, hogy akár más vásárlóval is tárgyaljanak a cég eladásáról.

Az E-Star tulajdonosaival próbáltunk egyezséget kötni, de megállapodás nem született, és az összeg megemeléséről sem küldtek tájékoztatást – közölte érdeklődésünkre Nagy Zoltán polgármester (portrénkon). A mai napon elkezdődik egy újabb bírósági per-folyamat, és a polgármester valószínűsíti, hogy ezzel kapcsolatos, hogy új tárgyalási pozíciót vett fel a cég.
A Hargita megyei törvényszéken induló per alapkérdése, hogy az E-Star jogosan bontotta-e fel egyoldalúan a várossal kötött szerződését. Ha a bíróság a cégnek ad igazat, akkor következhet az általa kért kártérítés-követelés érvényesítése. Nagy Zoltán hozzáteszi, a pertől függetlenül zajlanak az előkészületek, hogy március 8-áig átvegye a város a szolgáltatást az E-Startól.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
Hirdetés