
HÍRKÉP – A belvárosban kifüggesztett színes esernyők bizonyultak az idei Őszi Sokadalom legérdekesebb kellékének, nemcsak a kézdivásárhelyi városnapok résztvevői, hanem maguk a fellépők, többek között a Zanzibar együttes is fényképezkedett alattuk.
2015. augusztus 30., 21:142015. augusztus 30., 21:14
2015. augusztus 30., 21:142015. augusztus 30., 21:14
A díszlethez hasonlóan színes volt a zenei program is, a háromnapos fesztivál alatt Bródy János, Szabó Ádám, a Punnany Massif, a Republic, a Zanzibár és a Kormorán zenekar szórakoztatta a közönséget.
Kísérőprogramokból sem volt hiány, turizmus témakörben szervezett minikonferencia, blues- és dzsesszmuzsikával hangulatossá varázsolt borudvar és utcazene is várta az ünneplő helyieket, illetve az udvarterek városába látogatókat.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!