2011. július 22., 07:422011. július 22., 07:42
„A szaktárcához eljutatott visszajelzésekből kiderül, hogy júniusban számos rendellenesség történt országos szinten a keretszerződésben foglalt előírások gyakorlatba ültetésére vonatkozóan, és ez továbbra is fennakadásokat okoz a háziorvosok tevékenységében” – mondta Cseke Attila, aki szerint például Hargita megyében az orvosok nem kapták meg a páciensek után fizetendő járulékot arra a periódusra, amikor tiltakoztak a keretszerződés miatt, holott eleget tettek orvosi kötelezettségeiknek. Emellett nehézségek merültek fel az orvosok által júniusban jelentett szolgáltatásokkal kapcsolatosan, a biztosítópénztár nem minden esetben fogadta el ezeket, tette hozzá. Rámutatott, nem egységes a törvényes előírások gyakorlatba ültetése. Egyes megyékben például csak akkor fizetik a páciens kivizsgálását, ha az orvos valamilyen gyógyszert vagy kezelést is felír a kivizsgálást követően, míg más megyékben ez a szabály nem érvényes. Másik gond, hogy egyes háziorvosok a tiltakozások ideje alatt is szerződésben álltak a pénztárral, míg mások nem. „Ez az országos szinten tapasztalható következetlenség sajnos negatívan befolyásolja az egészségügyi szolgáltatások minőségét, valamint elmélyíti a szakadékot a rendszer orvosi és adminisztratív oldala között. Fokozottan oda kell figyelnünk, és meg kell oldanunk ezeket a nézeteltéréseket, mert végső soron ebben az esetben is a páciens az, aki szenved” – hangsúlyozta Cseke Attila tárcavezető.
| Kiegészítette az egészségügyi minisztérium az országos egészségügyi programok keretében ingyenesen kapható gyógyszerek listáját, derül ki a tárca közleményéből. A lajstromra négy újabb hatóanyag került fel, amelyek négyfajta ritka betegség kezelésében használatosak. A szaktárca ugyanakkor a Ritka betegségek diagnosztizálása és kezelése nevű országos program költségvetését is kiegészítette négymillió lejjel. A gyógyszerlista bővítése révén lehetővé válik olyan ritkán előforduló betegségek hatékony kezelése, mint a Hunter-kor, a Hurler-kor, vagy a kongenitális fibrinogénhiány és az elsődleges immunoeficiencia. |
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!