
Fotó: Veres Nándor
Közel száz végleges pedagógusi állás maradt betöltetlenül Maros megyében a hétfői szétosztást követően. A megyei tanfelügyelőség idén 169 végleges pedagógusi állást hirdetett meg, azonban a sikeresen vizsgázók mindössze 79-et foglaltak el a hétfői szétosztáson.
2016. augusztus 10., 14:382016. augusztus 10., 14:38
A fennmaradt 90-et iskolakezdésig kell elfoglalniuk a pedagógusoknak. A legtöbb szabad állás a szaktantárgyak és a művészeti oktatás terén maradt, míg a legkelendőbbek idén is az óvónői és tanítói állások voltak, a magyar és a román tagozaton egyaránt.
Csekély az esély arra, hogy valaki kilences alatti átlaggal tanítónői állást kapjon Marosvásárhelyen, általában kétszeres vagy háromszoros a túljelentkezés, tudtuk meg Ştefan Someşan főtanfelügyelőtől. „Nem találkozott a kereslet a kínálattal, ezért maradhatott üresen ennyi meghirdetett állás, de az elkövetkezendő hetekben ezeket is elfoglalják majd” – tette hozzá. A pedagógusoknak hetes fölötti átlagot kell elérniük ahhoz, hogy meghatározatlan időre szóló végleges tanári álláshoz juthassanak.
Helyettesítőként legkevesebb ötöst kell kapniuk a vizsgázóknak. Az érintettek a jegyek függvényében választhatnak a felkínált helyek közül. Maros megyében az idei versenyvizsgára 696-an jelentkeztek, közülük 308-an teljesítettek hetesen felül, 251-en ötösön felülit, utóbbiak csupán helyettesítő állásokra pályázhatnak. A megyében 381 helyettesítői állás van, ezen kívül több mint 2300 félnormás vagy még ennél is kevesebb órás állásra pályázhatnak a jelentkezők.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
szóljon hozzá!