Több mint 2100 személy szorult a hegyimentők segítségére július folyamán a Salvamont hegyimentő-szolgálat felmérése szerint, harminc százalékkal többen, mint egy évvel korábban.
2016. augusztus 10., 13:452016. augusztus 10., 13:45
2016. augusztus 10., 14:572016. augusztus 10., 14:57
Az Argeş megyei hegyimentő-szolgálat vezetője, Ion Sănduloiu szerint ez a szám nem tartalmazza azt a tizenöt-húszezer személyt, akik a hegyekben szervezett versenyek résztvevőiként kaptak segítséget hegyimentősöktől. Továbbá, a tavalyi adatokhoz képest 5–30 százalékkal több rendezvényen kellett beavatkozniuk hegyi mentős testületeknek a hegyvidéki megyékben.
A növekedést a szakértők szerint az egyre több turista és a kiszámíthatatlan hegyvidéki időjárás okozza. Júliusban naponta 350–550 hegyimentős teljesített szolgálatot hegyvidéki útvonalakon, a több mint száz hegyimentőbázison és -állomáson, illetve azokon a helyeken, ahol gyakran szerveznek sporteseményeket. A 375 mentési beavatkozás közül tizennégy esetben a sürgősségi mentőszolgálat, a SMURD, a tűzoltóság vagy a hegyi csendőrség munkatársai is részt vettek.
Ion Sănduloiu szerint 258 orvosi beavatkozást és elsősegélynyújtást jelentettek be a mentőszolgálatok munkatársai, amelyeket az állandó és a szezonális hegyimentő-állomások egészségügyi központjaiban és orvosi rendelőiben végeztek el. Ezek közül 175 esetet vett át a sürgősségi mentőszolgálat vagy a SMURD, illetve öt esetben légi úton is szállítottak betegeket különböző orvosi intézményekbe.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
szóljon hozzá!