Hirdetés

Soha nem látott magasságokban az utasszám a kolozsvári reptéren

•  Fotó: Antal Csaba/A kolozsvári reptér Facebook-oldala

Fotó: Antal Csaba/A kolozsvári reptér Facebook-oldala

Várhatóan pénteken repíti idei hárommilliomodik utasát a kolozsvári repülőtér, ami rekordot jelent Romániában a Bukaresten kívüli légikikötőket tekintve, hiszen ennyien még sohasem vették igénybe egy naptári év alatt egy vidéki létesítmény szolgáltatásait.

Páva Adorján

2023. november 22., 16:232023. november 22., 16:23

A január–szeptemberi időszakban a kincses város reptere 2,5 millió utazót fogadott, akiknek száma év végére elérheti a 3,1 milliót. David Ciceo igazgató egy korábbi eseményen emlékeztetett: 1996-ban még csak 32 ezer utast szállított a Kolozsvár és Bukarest között közlekedő két járat. Azóta fontos regionális-nemzetközi légi bázissá nőtték ki magukat. 2019-ben például már 2,9 millióan vették igénybe szolgáltatásaikat, majd a koronavírusjárvány alaposan betette az ajtót, de nagy erőfeszítések árán sikerült ismét talpra állniuk. Tavaly már 2,6 millió utas fordult meg az Avram Iancuról elkeresztelt létesítményben, idén pedig csak szeptemberig 2,5 millióan fordultak meg benne.

Ezért Ciceo október végén úgy ítélte meg, év végéig 3,1-3,2 millió utast tudnak majd „felmutatni”.

Hirdetés

Amint az idei január–szeptemberi adatok is bizonyítják, a kolozsvári repülőtér a második legnagyobb az országban: miközben a fővárosi Henri Coandă nemzetközi repülőtér az említett időszakban több mint 11 millió utast szolgált ki, a kincses városi létesítmény több mint 2,5 milliót, a harmadik helyezett iași-i pedig 1,75 milliót.

•  Fotó: Airportaar.ro Galéria

Fotó: Airportaar.ro

Az 1932-ben alapított kolozsvári-szamosfalvi (civil) reptéren folyamatosan fejlesztések zajlanak. Idén az induló járatok termináljának és a repülő parkolójának a kibővítése szerepel napirenden – csak ebben az évben mintegy 80 millió eurót költenek –, amire a megnövekedett utasforgalom és a járatok számának várható növekedése miatt van szükség. A megyei tanács által működtetett kolozsvári repülőtérről a nyáron több mint 45, menetrend szerinti járat indult több mint 20 európai és közel-keleti országba, valamint több charterjárat a főbb turisztikai célpontok felé.

A légikikötő a város, a megye és a régió gazdasági fejlődésének egyik motorja. A reptér így természetesen nemcsak visz, hanem hoz is: turisztikai szempontból nagyban hozzájárult ahhoz, hogy például jelentősen nőtt a megyébe látogató külföldi vendégek száma.

Idén január és szeptember között összesen 532 037 turista szállt meg Kolozs megyében, ami 12,4 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az említett vendégek közül 106 438-an (azaz 20 százalékuk) külföldről érkeztek, ami jelentős, 38,2 százalékos növekedés a 2022-es adatokhoz képest.

korábban írtuk

Repülnek a milliárdok a reptérfejlesztésekre, Erdélyben is nagy erőkkel bővítik a „gépmadárfészkeket”
Repülnek a milliárdok a reptérfejlesztésekre, Erdélyben is nagy erőkkel bővítik a „gépmadárfészkeket”

Jelentős beruházások zajlanak a romániai repterek túlnyomó többségében, hiszen a fejlődni kívánó nagyvárosok, térségek számára kulcsfontosságú a légi összeköttetés biztosítása a világ számos más pontjával, turisták, cégek, üzletemberek számára.

korábban írtuk

Az állam szárnyai alatt maradhatnak a kis repterek, nagyot nőne több erdélyi légikikötő
Az állam szárnyai alatt maradhatnak a kis repterek, nagyot nőne több erdélyi légikikötő

A bukaresti fejlesztési minisztérium közvitára bocsátotta a kis forgalmú repterek állami támogatásának meghosszabbításáról szóló rendelettervezetet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó

Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat

Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat
2026. június 13., szombat

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették

A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették
2026. június 13., szombat

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet

Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE

Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE
2026. június 12., péntek

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus

Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus
2026. június 12., péntek

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?

Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?

Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?
2026. június 11., csütörtök

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez

Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez
2026. június 11., csütörtök

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását

Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását
Hirdetés
Hirdetés