Hirdetés

Sógorral fényezett imázs

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

Tőkés-közeli jelölttel próbál ellenzéki szavazatokat nyerni az RMDSZ Frunda Györgyöt és Sógor Csabát szerepelteti az RMDSZ az európai parlamenti jelöltlistája két bejutásra esélyes helyén. Erről pénteken döntött a szövetség állandó tanácsa, miután nyugtázta, hogy nem sikerült megállapodnia Tőkés Lászlóval, és a püspök nem az RMDSZ jelöltlistáján, hanem az ellenzéki szervezetek által támogatott független jelöltként száll versenybe az európai parlamenti mandátumért.

Krónika

Krónika

2007. szeptember 10., 00:002007. szeptember 10., 00:00

A szövetség jelöltlistáján a két említett szenátort Winkler Gyula távközlési és informatikai miniszter, Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere és Korodi Attila környezetvédelmi miniszter követi. Az új listát ellenszavazat nélkül fogadta el szombaton a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). Több képviselő is azt ecsetelte hozzászólásában, hogy az állandó tanács bölcsen járt el, a legjobb jelölteket indítja el a választási versenyben. Az SZKT szombati szavazásával tulajdonképpen felülírta a február 17-én hozott döntését, amikor az állandó tanács pályázatán kialakított Nagy Zsolt, Winkler Gyula, Korodi Attila, Sógor Csaba sorrendet szentesítette.
Pénteki sajtótájékoztatón Markó Béla közölte, Nagy Zsolt már korábban jelezte, hogy vissza kíván vonulni a listáról. Úgy érezte ugyanis, hogy jelöltsége lehetőséget adna az RMDSZ ellen irányuló esetleges támadásokra. Nagy ellen – aki két és fél éven át töltötte be az informatikai és távközlési miniszteri tisztséget – ügyészségi vizsgálat folyik titkos gazdasági információk vélt kiszivárogtatása miatt. Markó megjegyezte, eleinte megpróbálta lebeszélni Nagy Zsoltot a listáról való visszavonulásról, de végül elfogadta indokait. Frunda Györgyöt az elnök úgy jellemezte, mint aki az RMDSZ legmegfelelőbb, legtapasztaltabb politikusa a brüsszeli megbízatásra. Frunda korábban nem vállalta, hogy szerepeljen a jelöltlistán; arra hivatkozott, hogy nem érdekli az EP-jelöltség. A szenátor kikérte magának, amikor ellentmondó nyilatkozatai miatt kétségbe vonták őszinteségét. Kijelentette, akkor is őszinte volt, most is az. „A politikában néha azt kell tenned, amit a pártod, illetve a választóid megkövetelnek tőled” – magyarázta döntése hátterét. Az újságírók által faggatott Markó Béla már nem emlékezett arra, hogy az RMDSZ egy fél évvel ezelőtt még megelőzhette volna Tőkés László független jelöltségét, ha Sógor Csabát befutóhelyre tette volna a jelöltlistán. Lapunk kérdésére kijelentette, nem tart attól, hogy Sógor visszalép a jelöltségtől. „Egyeztettünk a szenátorral, aki elfogadta a jelölést” – jelentette ki Markó Béla. Hozzátette, Sógor időnként a szövetség vezetőitől eltérő véleményt képvisel, de most az RMDSZ nyitni kíván, és a nyitásban következetes akar maradni.
„Van szemléletváltás az RMDSZ-ben – magyarázta immár az SZKT ülésén Borbély László alelnök. – Hogy ránk kényszerítették? Hogy változott a helyzet? Hát igen. De ilyen a politika” – tette hozzá.
Egy anekdotaszámba menő iparostestületi hirdetmény szövegét parafrazálva, Markó Béla kijelentette az SZKT küldöttei előtt: „A november 25-i választáson az RMDSZ nyertes lesz, ha független jelölt nem lesz. Ha lesz, akkor is az lesz.” Markó Béla egyébként az ellenzéket és elsősorban Szász Jenőt, a Magyar Polgári Szövetség elnökét hibáztatta amiatt, hogy nem jött létre a megállapodás Tőkés Lászlóval. Úgy vélte a két csapat más-más víziót képvisel. Míg az RMDSZ a sokszínű, de egységes képviselet képét villantotta fel, a tárgyalópartnereik a saját színűk szerinti egyszínűség távlatait tartották volna kívánatosnak. Azt is megemlítette, időnként úgy tűnt, az RMDSZ munkamegosztásról, az ellenzék pedig vagyonmegosztásról tárgyalna. Markó hangsúlyozta, a két tárgyalócsoport által véglegesített megállapodástervezet, amelyet végül nem írtak alá, kilencven százalékban tükrözi az ellenzék javaslatlistáját. A szövetség volt tehát az, amelyik rugalmasságot mutatott annak dacára, hogy a közvélemény-kutatások szerint a Tőkés László mögött álló szervezetek támogatottsága a nullához közelít.
Az elnök hosszasan ecsetelte, milyen erőfeszítéseket tett az RMDSZ az elmúlt évek során annak érdekében, hogy megőrizze az erdélyi magyarság cselekvési egységét. „Tudnunk kell változni, de a céljainkról nem szabad lemondani” – jelentette ki, hangsúlyozván, hogy a célok tekintetében voltaképpen nincs is számottevő különbség az erdélyi magyar csoportok között. Markó szenvedélyesen sorolta, mi minden kerül veszélybe, ha a közösség képviselet nélkül marad Brüsszelben és Bukarestben. „Ki fogja megoldani a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditálását? Ki fog pénzt szerezni útra, infrastruktúrára? Tudják, mi minden eldőlhet másfél év alatt Brüsszelben?” – sorolta a retorikus kérdéseket az elnök, aki még beszéde elején megjegyezte, tulajdonképpen már elkezdődött az EP-választások kampánya.

Kampányszámtan
Noha korábban szinte valamennyi RMDSZ-vezető úgy tekintette, hogy a szövetségnek két EP-képviselői mandátum megszerzésére van reális esélye, Tőkés László független jelöltsége mintha szárnyakat adott volna a képviselői képzeletnek. Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető arról beszélt, hogy az új helyzetben immár csökkent az esélye annak, hogy négy képviselő szerezzen mandátumot az RMDSZ-listáról. Verestóy Attila szenátusi frakcióvezető szerint Tőkés indulása a szövetség harmadik jelöltjének a bejutását veszélyezteti. „Ha azonban jól dolgozunk, Winkler is ott lesz Brüsszelben” – jegyezte meg Verestóy. A kudarc lehetőségével is számolt viszont Eckstein-Kovács Péter szenátor, aki szerint a választásokon az dőlhet el, hogy az SZKT következő marosvásárhelyi ülésének az ASA stadion, vagy a Tutun kávézó ad majd helyet. Kónya-Hamar Sándor képviselő pedig arról beszélt, hogy az RMDSZ a Traian Băsescu leváltására kiírt népszavazáson képviselt álláspontjával lavírozta magát zsákutcába. Most pedig kényszerhelyzetben kénytelen meghozni döntéseit.

Bírálnak is, meg nem is
Tőkés Lászlóról általában megértéssel szóltak a felszólalók, a megállapodás elmaradása miatt szinte valamennyien a püspököt támogató szervezeteket okolták. Verestóy Attila egyenesen sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Tőkés helyett mások döntöttek. Hozzátette azonban, hogy a brüsszeli képviselet biztosításáért mindent megtesznek, amit törvény és erkölcs megenged. „Egyszer sem fogok támadást intézni Tőkés László ellen – jelentette ki Frunda György. – Neki kell megbékélnie a lelkiismeretével amiért a magyarság ellen indul a választásokon.” Többen is belekapaszkodtak azonban a püspök kijelentésébe, mely szerint nem a süllyedő RMDSZ-hajóra, hanem egy jachtra szeretne felszállni. Borbély László szerint a jacht rossz irányba halad; Lakatos Péter Traian Băsescu vélt érdekeire utalt, amikor megjegyezte, a jacht kapitánya most újította meg a vezetői jogosítványát. n

Mappába kerül a megállapodás

„Ha egy egyeztetett dokumentum nincs aláírva, az nem kérhető számon a feleken. A tárgyalócsoportok által kidolgozott egyezménytervezet egyelőre a mappába kerül” – jelentette ki a Krónika kérdésére Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Hozzátette, a szövetség továbbra is képviseli a dokumentumnak azokat a pontjait, amelyek szerepelnek programjában. Az RMDSZ a hét végén közzétette a kialkudott, de alá nem írt dokumentumot. Ebben szerepel többek között, hogy a bizalom és közösségi szolidaritás helyreállítása érdekében létrehozzák az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot, melyben paritásos alapon vesznek részt az RMDSZ és az ellenzék képviselői. Ez a fórum lenne hivatott arra, hogy a helyhatósági, parlamenti és EP-választásokra kidolgozza a magyar szervezetek választási együttműködésének konkrét részleteit, valamint a romániai és magyarországi közpénzeken alapuló támogatási rendszer reformját. A dokumentum többek között arra is kitér, hogy a szövetség ajánlja az RMDSZ-többségű megyei és helyi önkormányzatoknak, hogy hozzanak határozatokat a helyi autonómia-népszavazások kiírásáról.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés