
Fotó: Szucher Ervin
Így például összekötik a Medve-tavat az újralétesülő, édesvizű Ifjúsági-tóval. A kivilágított tóparti és erdei sétányok mentén filagóriákat állítanak fel, közvécéket létesítenek, pontonhidakat építenek a kisebb sóstavak fölé, ismertetőtáblákat helyeznek el, ugyanakkor reflektorokkal világítják meg a nappal rendkívüli látványt nyújtó sóhegyeket.
A terv kettős célt szolgál: egyrészt turistacsalogató szerepet szántak neki, másrészt éppen a természetvédelmi övezetben sétálni vágyókat „terelnék” meghatározott helyekre. „Nem egyszerű erdei utakról van szó, hanem ökodidaktikus ösvényekről, amelyeken a látogatók úgy érezhetik magukat, akár egy nyugati üdülőhelyen. Természeti értékeinket szeretnénk egyben érvényesíteni és védeni” – fogalmazott Péter Ferenc. Az elöljáró szerint a hamarosan kezdődő építkezés az önkormányzat által elnyert számos pályázat után a habot jelenti a tortán.
Az utóbbi években Szovátán sikerült európai uniós, valamint kormányalapokból felújítani, illetve bővíteni a víz-, szennycsatorna- és úthálózatot, parkokat létesítettek, járdatesteket alakítottak ki, a Medve-tó partját korszerűsítették. A polgármester azért tartja értékesnek a Só útját, mivel világviszonylatban valószínűleg egyedülállónak tekinthető. „Nem tudunk arról, hogy valahol is, egy sóstó közvetlen környezetében ilyen gazdag flóra alakult volna ki, mint Szovátán” – mondta Péter Ferenc, utalva a sós vizű tavakat általában körülvevő pusztaságra. A tervek szerint a sétányokat 2013-ig fejezik be, addig azonban hamarosan átadják a Tivoli néven is ismert Ifjúsági-tavat. A Medve-tó sós vizét hígító édesvizű mesterséges tavat a ’90-es évek közepén csapolták le, azonban miután a szakemberek rájöttek, hogy megfelelő szigeteléssel éppen a világ legnagyobb heliotermikus tavát óvná, az újjáalakításáról döntöttek. Az önkormányzat elképzelései szerint a Tivoli-tó és környéke az ifjúságot szolgálná.
„Ha Szováta továbbra is abban az iramban fejlődik, mint az utóbbi tíz-tizenkét év alatt, akkor statisztikailag is kimutatott tény, hogy a vendégek száma hamarosan megkétszereződhet” – vélekedett a fürdővárosban tett látogatása során Simion Creţu, a fejlesztési ügynökség igazgatója.
Péter Ferenc polgármester a Krónikának beszámolt, hogy idén különösen jó szezon van a fürdővárosban. Hasonlóan nagy forgalom utoljára a hetvenes–nyolcvanas években volt, amikor a városszéli magánházakat is kiadták a turistáknak. Tavaly a szinte folyamatosan zuhogó eső nagyon visszavetette a forgalmat, ám idén a turizmusban vállalkozók nagy látogatottságra számítanak.
Szováta számos élménnyel várja a turistákat: az önfeledt lebegés a Medve-tóban, az erdei séta, élményvonatozás, a fürdőtelepi nyüzsgés csak néhány ezek közül.
Különben Európa legnagyobb heliotermikus tavában idén is sűrűn egymás mellett lubickolnak a látogatók, és az évtizedes hagyományokhoz híven, hangos hurrogás fogadja a déli kétórás fürdésszünetet jelző füttyszót. De hiába, a tónak pihennie, regenerálódnia kell. A szállás és az étkezési lehetőségek kielégítik a különböző igényeket, a négycsillagos Danubius Szálloda mellett számos egyéb hotel, illetve jól felszerelt, civilizált kempingek várják a vendégeket. A Vaskert kempingben például egy éjszakára 90 lej a faházikó, amelyben egy kétszemélyes és egy egyszemélyes ágy, valamint vezetékes víz is van. Állandó melegvíz-szolgáltatás, főzési és grillezési lehetőség áll a vendégek rendelkezésére számos filagóriával, faasztalokkal, rengeteg virággal és fával.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!