Hirdetés

Sajtóper: elutasították Tőkés László keresetét

Első fokon elutasította Tőkés László európai parlamenti alelnök keresetét a nagyváradi bíróság abban a sajtóperben, amelyet az európai parlamenti alelnök a Ghimpele de Bihor hetilap és annak főszerkesztője, Florin Budea ellen indított.

Nagy Orsolya

2011. március 14., 07:482011. március 14., 07:48

Mint arról már beszámoltunk, a lap tavaly januárban közölt cikket Tőkés, angajatul Securităţii (Tőkés, a Szekuritáté alkalmazottja) címmel, amelyben egy volt szekus tiszt memoárjait, illetve egy interjúban elhangzottakat idéz. Az eredetileg neve elhallgatását kérő volt tisztet egyébként Aurel Căprariunak hívják, és Florin Budea, aki védőügyvédet nem fogadott, a saját tanújaként az utolsó tárgyaláson be is idéztette.

Căprariu azonban tulajdonképpen az alperes ellen vallott, azt állítva, feljegyzéseit sosem szánta a nyilvánosságnak, interjút pedig egyáltalán nem adott a Ghimpele de Bihornak. A március 4-i tárgyalás után Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje lapunknak azt mondta, a tanú meglepetésvallomásának alapján arra számít, hogy a bíróság a felperesnek ad majd igazat, és erkölcsi károkozás miatt pénzbírsággal sújtja a lapot, a kiadót és a főszerkesztőt – Kincses eredetileg 70 ezer lejt követelt, de a Krónikának azt mondta, a végső összeget a bíró állapítja meg.

Az ügyben március 11-én, pénteken született ítélet, de az indoklás még nem került nyilvánosságra. Tőkés László a Krónika megkeresésére elmondta: teljesen érthetetlen számára a bíróság döntése, igaz, az indoklást még nem látta. Azt azonban hozzátette: biztos benne, hogy a döntés hátterében „valami tisztátalan” dolog rejlik, hiszen „egyértelmű, hogy Aurel Căprariu a tárgyaláson az alperes ellen vallott, s nem szolgáltatott alapot a cikk címében megfogalmazottakra”. Tőkés László azt mondja, mivel ügyvédje, Kincses Előd jelenleg külföldön tartózkodik, még nem beszélt vele a továbbiakról, de biztos benne, hogy fellebbeznek majd. „Itt nem az én peremről, hanem a kommunizmus perének 20 éve tartó kísérletéről van szó” – jelentette ki.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés