A kolozsvári sportcsarnok előtti teret ugyanis belengte a kiforrósodott kuplungtárcsa és fékpofák szaga, a Hyundai új modelljét, az i30-ast (képünkön) pedig egy adott pillanatban hűlni kellett hagyni. Az autó azonban kiválóan állta a megpróbáltatásokat.
A harmadszor megrendezett Sajtóautó verseny arra a kérdésre kereste a választ, ki a legjobb sofőr az újságírók közül, és melyik az újságírók által legjobbnak tartott autó. A szervezőknek öt forgalmazó cég kilenc autóját, valamint 38 újságírót sikerült rajthoz állítaniuk. Az újságíróknak valamennyi autót vezetniük kellett, és míg a kijelölt kolozsvári útvonalon megtettek egy kört, ők az autó adottságait mérték fel, a forgalmazó cég mellettük ülő képviselője pedig vezetési stílusukat osztályozta. A legjobbak ügyességi próbán mérték össze tudásukat. A terelőbóják előre-és hátramenetben való kerülgetése után a fékezési próba következett. Ennek lényege: a hatvanasra felgyorsított Hyundai i30-ast padlófékkel kellett megállítani úgy, hogy a szalaggal megjelölt célvonalhoz a lehető legközelebb kerüljön.
Az újságírók tetszését kiskocsik kategóriájában a Skoda Fabia, középkategóráiában a Hyundai i30, nagy kategóriában a Skoda Octavia Scout, terepjáró-kategóriában pedig a Kia Sorento nyerte el leginkább. A Krónika különdíját a Hyundai i30-as kapta.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.