Saját forrásokból tervez egyetemi központot a kolozsvári Sapientia

Az ingatlanpiaci lehetőségeket kihasználva külső pénzforrások bevonása nélkül épít Kolozsváron új campust a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE). Az intézmény négyszeres árat remél egy öt évvel ezelőtt vásárolt telekért. Az eladásból származó összeg akár félmillió euróval is nagyobb lehet, mint a tervezett beruházás 2,5 millió eurós összköltsége.

2006. szeptember 27., 00:002006. szeptember 27., 00:00

A Sapientia–EMTE aulájában megtekinthetők a tervezett új ingatlan látványtervei. A sablonok többemeletes, mélygarázszsal is ellátott épületet ábrázolnak. Az elképzelések szerint laboratóriumok, könyvtár, illetve a média szak stúdiója is ebben az épületben lesz majd. A várhatóan több millió eurós beruházás költségeit az egyetem egy korábban a Monostor negyedben vásárolt telek eladásából akarja előteremteni.
A Sapientia Alapítvány által létrehozott Sodalitas Kft. 2001-ben 550 ezer dollárért vásárolt tízezer négyzetméteres összefüggő területet a kolozsvári lakónegyedben. Az alapítvány ide tervezte az egyetemi campust és az Erdélyi Magyar Könyvtárat. Idővel viszont kiderült, hogy a könyvtárépület költségei messze meghaladják az alapítvány erőforrásait, így lemondtak róla. „Ezt követően több terv is született a campus megépítésére” – magyarázta a Krónikának Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja. Több helyszín is szóba került, de a talaj megerősítése, illetve a telken levő ingatlanok lebontása minden esetben túl sokba került volna.

Több mint négyszeres áron értékesítik a telket
A megoldás azt követően született meg, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület a Tordai út elején visszakapta egykor elkobzott, valamivel több mint ezer négyzetméteres ingatlanját. Ezt az 1028 négyzetméter alapterületű telket vásárolta meg az EMTE,  négyzetméterenként 250 euróért.
Az összegekből ítélve a piaci árnál valamivel olcsóbban vásárolták a telket, hiszen az ingatlanforgalmazó cégek adatai szerint a belvárosban levő területek négyzetméterenkénti ára 300 euró körül van, a városközpontban pedig már 600–800 eurót is kérnek egy négyzetméterért. Az EMTE által felkért szakértői vélemény  szerint az egyháztól megvásárolt terület értéke 355 ezer euró, tehát a 257 ezer eurós ingatlanüzlettel így közel 100 ezer eurót takarított meg a tudományegyetem.
„Ilyen feltételek mellett senki mástól nem vásárolhattuk volna meg a szükséges területet – magyarázta Tonk –, ugyanis az egyháznak még nem fizettük ki a teljes összeget.” A dékán azért is előnyösnek tartja a vételt, mert tudomása szerint az abból befolyó összeget a református egyház a protestáns teológia hátsó udvarában épülő Apaffy-kollégium építésére fordítja, tehát a magyar egyetem épületéhez szükséges telek ára szintén a magyar oktatás javát szolgálja.
A Tordai út elejére, közvetlenül a balettiskola mellé tervezett oktatási központ teljes felülete 5500 négyzetméter lesz. Költségei előreláthatóan meghaladják a kétmillió eurót. „Ma egy ingatlan megépítése négyzetméterenként 400–500 euróba kerül, a tervezés és kivitelezés költségei tehát várhatóan 2,3 millió euróra emelkednek majd. Ezt az összeget fedezi a monostori telek négyzetméterenkénti legalább 300 eurós ára, hiszen szándékunk szerint a nyílt liciten áruba bocsátandó területért legalább hárommillió eurót kapunk. Így 500 ezer eurónk marad a kasszában” – fejtette ki Tonk.
Az egyetemnek előbb el kell bírálnia a két cégtől beérkezett három látványtervet, ezt követően keresnek kivitelezőt. Mindössze ezek után hirdetik meg a tízezer négyzetméteres telek eladását, ami vonzó a kolozsvári építtetőknek, mivel a városban ma már ekkora összefüggő terület nem található.
Új épületébe legkésőbb a 2008–2009-es tanév kezdésekor költözhet be a három kolozsvári szak.

Egyre fontosabb az önfenntartás
A leendő épületet úgy tervezték, hogy szükség esetén új szakoknak is helyet biztosítson. „A magyarországi költségvetési támogatásból egyelőre új szakot nem tudunk indítani. Nem zárkózom el azonban önfenntartó, tandíjas szakok, képzési formák indításától” – magyarázta a dékán. Szerinte Erdélyben óriási piaci lehetőség rejlik a felnőttoktatásban, és számítanak a januártól megpályázható uniós strukturális támogatásokra.  
„Nem a markunkat kell tartanunk. Erdélyben van akkora potenciál, hogy intézményeinket saját erőnkből tartsuk el. Minden kar rá lesz kényszerülve arra, hogy átgondolja működési-fejlesztési stratégiáját” – vélte Tonk. A Sapientia Alapítvány kuratóriumának legközelebbi ülésén minden bizonnyal arról is döntenek, hogy a magyar költségvetési forrásból a karok kiadásait csak részben fedezik. „A fennmaradó részt minden karnak saját erőből kell majd előteremtenie. Ezt a szükség hozta, de jó dolognak tartom” – összegez  Tonk Márton.

-----------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének