
Fotó: Pinti Attila
Elsõsorban aktuális nemzetpolitikai, kül- és gazdaságpolitikai kérdések szerepelnek a kerekasztal-beszélgetések napirendjén a ma hivatalosan megnyíló, szombatig tartó 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, Tusnádfürdõn.
2015. július 21., 18:292015. július 21., 18:29
2015. július 21., 19:202015. július 21., 19:20
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezetõ elnöke, a Tusványos politikai programjainak koordinátora a Krónikának elmondta, az alapgondolat idén sem változott: a szervezõk célja, hogy egymás mellé ültessék a különbözõ nézeteket valló erdélyi és magyarországi politikusokat a párbeszéd jegyében, amely a tusnádfürdõi rendezvényen mindig bátrabb, szókimondóbb és lazább szokott lenni az egyébként szokványosnál. A programfelelõstõl megtudtuk, bár mindhárom erdélyi magyar politikai szervezet vezetõjének küldtek meghívót, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök már jelezte, idén sem vesz részt a Tusványoson. Ettõl függetlenül a szövetséget várhatóan több elöljáró is képviseli majd a rendezvényen. Sándor Krisztina elmondta továbbá, a szervezõk minden évben törekszenek arra, hogy rangos román elõadók is részt vegyenek az aktuális témákat feszegetõ panelbeszélgetéseken, a kormánypárti politikusok, miniszterek, államtitkárok azonban rendre visszautasították a meghívást. „Arra a következtetésre jutottunk, hogy ami nem megy, azt nem kell erõltetni. Ettõl függetlenül a táborba eljönnek majd azok a román barátaink, akik mindig is nyitottak voltak a román–magyar párbeszédre, akik számára nem kényelmetlen az, hogy idõszerû kérdésekrõl nyíltan beszéljenek egy szabadegyetemen” – jegyezte meg Sándor Krisztina. Az autonómiaküzdelem idén is kiemelt téma lesz Tusványoson – az önrendelkezésrõl tartandó mai kerekasztal-beszélgetésre dél-tiroli, baszk és katalán résztvevõket is meghívtak –, de terítékre kerül a szimbólumhasználat kérdésköre is. „Ehhez kapcsolódóan meghívót küldtünk a Hargita és Kovászna megyei prefektusnak is, hogy beszéljünk velük a közösségi jogokat sértõ intézkedésekrõl, az autonómiahatározatok megtámadásáról. Sajnos õk is nemet mondtak” – közölte továbbá a politikai programkoordinátor. Több panelbeszélgetésen is szó esik majd a gazdasági-politikai rendszert átható korrupcióról is, melynek kapcsán az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályt (DNA) vezetõ Laura Codruţa Kövesinek is küldtek meghívót, a fõügyész azonban jelezte, nem tud részt venni a tusnádfürdõi rendezvényen. Rendeznek beszélgetést Elvándorlás és bevándorlás címmel is, ugyanakkor több fórum keretében is foglalkoznak az ukrajnai válsággal, a kárpátaljai magyarság helyzetével.
A szervezõk egyébként idén is számítanak Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétére és immár hagyományos szombati elõadására, és jelen lesz a táborban Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelõs államtitkár is.
A Tusványos nyilván nemcsak úgynevezett rövidnadrágos politizálást kínál: idén is kulturális elõadásokra, foglalkozásokra és esti koncertekre, hajnalig tartó bulikra lehet számítani. Bemelegítésként tegnap, a rendezvény nulladik napján Ferenczi György és a Rackajam, valamint Pál István Szalonna és bandája szolgáltatta a talpalávalót.
Programdömping a nyitónapon
A Tusványos honlapján közölt program szerint ma 10 órakor a Lõrincz Csaba-sátorban nyílik meg hivatalosan a rendezvény Németh Zsolt, az Országgyûlés külügyi bizottságának elnöke, valamint Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelõs államtitkár részvételével. 11 órától ugyanezen a helyszínen Úgy jönnek, mintha mennénk – Elvándorlás és bevándorlás: lehetõség vagy probléma? címmel tartanak panelbeszélgetést, melyen többek közt Prõhle Gergely nemzetközi és európai uniós ügyekért felelõs helyettes államtitkár és Szász Jenõ, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szólal fel. Érdekesnek ígérkezik a 15 órától kezdõdõ, a Kárpát-medencei felsõoktatás helyzetét tárgyaló beszélgetés is, melyre Balog Zoltánt, az emberi erõforrások miniszterét is meghívták. A Kós Károly-sátorban 14 órától nemzetközi kerekasztal-beszélgetést tartanak az autonómiáról és a függetlenségi küzdelemrõl. A nagyszínpadon 19 órától a Loyal zenekar, ezt követõen pedig Nagy Feró és a Beatrice lép fel. A belépés ingyenes a nap elsõ felében, 16 óra után 10 lejes belépõt kell váltani a bejáratnál.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!