
Fotó: MTI
Amint arról lapunkban beszámoltunk, a minden valószínûség szerint gyergyószentmiklósi G. István az interneten keringõ hírek szerint zsenge, 12 éves kora ellenére rettegésben tartotta a Blaha Lujza tér lakóit. A romániai gyermekvédelmi hatóság már tavaly elindította a kisfiú hazahozatalának folyamatát, míg végül tegnap erre sor kerülhetett. Ausztriában keresne pénzt G. Istvánt Romániába szállító csoport a tegnap reggeli órákban indult el Budapestrõl. A Blaha Lujza téren késelõ fiút a Gyermekvédelmi Szolgálat és a Budapesti Rendõr-fõkapitányság Ifjúságvédelmi Osztálya munkatársai kísérték el a román határig. A hivatalos átadás dél tájban történt meg a borsi határátkelõhelyen. Ártándnál újságírók hada várta a kisfiút és kísérõit, ám a tulajdonképpeni átadás a sajtó kizárásával történt. Sajtóinformációk szerint a kisfiú a személygépkocsi hátsó ülésén középen ült, a BRFK ifjúságvédelmi munkatársa és a Gyermekvédelmi Szolgálat képviselõje között. „A gyermeket 12:00 órakor a Hargita megyei Gyermekvédelmi Szolgálat képviselõjének sérülés- és panaszmentesen átadtuk\" – közölte ezt követõen Földesi Tamás, a Gyermekvédelmi Szolgálat otthonvezetõje azt követõen, hogy a határ román oldaláról hazatért Magyarországra. Tóth Ferenc rendõralezredes, a BRFK gyermekvédelmi és ifjúsági osztályának vezetõje úgy nyilatkozott, még nem volt példa olyan esetre, amikor gyermekkorú elkövetõt kellett volna egy másik államnak visszaadni. Az alezredes elmondta azt is, hogy a fõvárostól a határig tartó mintegy 300 kilométeres úton végig beszélgettek a kisfiúval – elsõsorban családi körülményeirõl és a jövõjérõl. Tóth Ferenc azt tapasztalta, hogy a gyermek „megbánást\" tanúsított. A kisfiú azt is elmondta, felnõttként Ausztriában szeretne letelepedni, munkával szeretne pénzt keresni, bár azt még nem tudja, hogy mit dolgozna. Tóth Ferenc tájékoztatása szerint az út során a fiú által elkövetett bûncselekményekrõl nem esett szó. A gyermekvédelmiek döntenek az ügyben A Budapesten bûncselekményt elkövetõ kisfiút csak ideiglenesen tartják egy csíkszeredai gyermekvédelmi intézetben, amíg fel nem mérik családja szociális helyzetét, lehetõségeit, illetve iskolázottságát, szocializációs fokát és igényeit. Bartha Éva, a Hargita megyei Szociális és Gyermekvédelmi igazgatóság ügyvezetõ igazgatója jelezte, a vizsgálat eredményeinek ismeretében fogalmazza meg majd az intézmény a gyerek elhelyezésére vonatkozó javaslatát. A döntés a héttagú megyei gyermekvédelmi bizottság hatásköre, amelyben a gyermekvédelem terén tevékenykedõ intézmények képviseltetik magukat. Bartha Éva elmondta, Hargita megye területén 41 lakásotthonban és több mint 230 hivatásos nevelõszülõnél helyeztek el már gyermekeket; klasszikus értelemben vett árvaház nem mûködik a megyében. „Igyekszünk a családoknál való elhelyezést elõnyben részesíteni, ugyanis ez szolgálja legjobban a gyermek érdekeit\" – fejtette ki az igazgató. Tájékoztatás a kormányülésen A Blaha Lujza téren késelõ kisfiú ügye szóba került a magyar kormány tegnapi ülésén is. A kabinet tájékoztatást hallgatott meg a fiú ügyének sikeres lezárásáról – közölte Daróczi Dávid kormányszóvivõ. A kormány ülésén az igazságügyi miniszter és a szociális tárca államtitkára számolt be arról: utasították az ügyben érintett intézményeket, hogy még a nap folyamán tekintsék át az eset tanulságait, és a jövõben tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy hasonló helyzetekben hatékonyabban léphessenek fel. A szóvivõ ezzel kapcsolatban közölte: a jelenlegi jogszabályi keretek adottak lettek volna az ügy hatékonyabb és gyorsabb rendezésére. Daróczi Dávid tájékoztatása szerint a szociális tárcánál létrehoztak egy csoportot, amely azzal foglalkozik, miként lehet javítani a gyermekvédelmi rendszer hatékonyságát, illetve vizsgálja, szükség van-e jogszabály-módosításra. Krónika Szemléltetett fiatalkori bûnözés Kiraboltak kedden két székelyudvarhelyi újságírót, akik a magyarországi RTL Klub csatornának forgattak filmet a helyi viszonyokról a Hargita megyei Gyergyótekerõpatakon. Szabó Attila és Simó Csaba a tévénézõk számára azt a szociális környezetet kívánta bemutatni, ahonnan G. István származik. Olyan információk birtokába jutottak ugyanis, hogy a kisfiút és családját ismerik Tekerõpatakon. Mint lapunk érdeklõdésére felidézték, forgatás közben 10–12 éves gyermekek állták körül õket, és az egyikük kivette Szabó Attila zsebébõl a pénztárcáját, amit csak a helyi felnõttek kérésére kapott vissza. A pénztárcában lévõ 300 lejbõl azonban 240 lej eltûnt. A két újságíró Tekerõpatakról Gyergyószentmiklós irányába tartott már, amikor észrevették, Simó Csaba telefonja is hiányzik. Rögtön értesítették a rendõrséget, a rendõröknek pedig viszonylag gyorsan sikerült is visszaszerezniük a készüléket.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.