Hirdetés

Európai Számvevőszék: Románia illegálisan is exportál fát

•  Fotó: Tamás Attila

Fotó: Tamás Attila

Európának „rendet kell tennie a saját háza táján" az illegális fakitermelés terén az Európai Számvevőszék (ESZ) szerint, amely többek között Romániát is elmarasztalja amiatt, hogy nem vet gátat a törvénytelen faanyag kereskedelmének.

Krónika

2015. október 22., 16:522015. október 22., 16:52

Csütörtökön közzétett jelentésében az Európai Unió (EU) pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerve megállapítja, hogy az illegális fakitermelés kezelése alapvető fontosságú az éghajlatváltozás kézben tartása érdekében, mivel ennek révén csökkenthető a légkörbe jutó szén-dioxid mennyisége.

Az Európai Bizottság (EB) 2003-ban innovatív cselekvési tervet indított útjára, az ESZ szerint azonban 12 év elteltével összességében meglehetősen szegényesek az eredmények e téren. Legfrissebb jelentésében a számvevőszék rámutat: négy ország – Görögország, Magyarország, Románia és Spanyolország – még mindig nem alkalmazza teljes körűen a fáról és fatermékekről szóló uniós rendeletet (EUTR), amelynek célja annak megakadályozása, hogy illegális faanyag kerüljön az Unió piacára.

„Mivel az egységes piacon az ellenőrzési láncolat megbízhatósága a leggyengébb láncszem megbízhatóságával egyenlő, e négy országon keresztül továbbra is előfordulhat, hogy illegális fa, illetve faanyag kerül behozatalra az Unióba. Másfelől az Unió egy olyan engedélyezési rendszer bevezetését is ösztönözte, amely biztosítja, hogy a fakitermelő országok világszerte csak legális fát exportáljanak. Az Uniónak példát kell mutatnia az illegális fakitermelés kezelése, illetve az illegálisan kitermelt faáru kereskedelme terén\" – szögezte le Karel Pinxten, a számvevőszéknek a jelentésért felelős tagja.

Az uniós számvevők megvizsgálták az erdészeti jogszabályok végrehajtására, az erdészeti irányításra és az erdészeti termékek kereskedelmére vonatkozó uniós cselekvési terv (FLEGT cselekvési terv) főbb szempontjainak eredményességét. Az intézmény szerint a terv bizottsági bevezetése óta eltelt tizenkét év során egyetlen partnerország sem szerezte meg a teljes körűen jóváhagyott (FLEGT) engedélyezést.

Az uniós számvevőszék úgy véli, elsősorban az EU kormánya szintjén megfigyelhető hiányos tervezés, valamint a fakitermelő országok támogatásához felállított prioritások átláthatatlansága járult hozzá az előrelépés sikertelenségéhez. A számvevőszék emiatt számos ajánlást fogalmazott meg az EB-nek.

Ezek között szerepel, hogy Brüsszel ama fakitermelő országok támogatására fordítsa a forrásokat , ahol azok a legnagyobb hatást fogják kifejteni, gondoskodjék arról, hogy a fáról és fatermékekről szóló uniós rendeletet a tagállamok teljes körűen alkalmazzák, továbbá a kezdeményezés figyelemmel kísérése érdekében vezessen be megbízható értékelési és beszámolási eljárásokat. A számvevőszék továbbá szorgalmazza, hogy az uniós végrehajtó szerv használja fel jó hírnevű, tanúsítással foglalkozó magánvállalatok munkájának eredményeit.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés