
A kézdivásárhelyi Wass Albert utca ellen tiltakozik a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma. A magyarellenes szervezet azt követeli a kézdivásárhelyi önkormányzattól, hogy vonja vissza vonatkozó novemberi határozatát, ellenkező esetben a bírósághoz fordulnak.
2015. december 17., 19:532015. december 17., 19:53
2015. december 17., 20:252015. december 17., 20:25
A románok fóruma közleményében azzal érvel, hogy „Wass Albert bizonyítottan háborús bűnös volt, a Kolozs megyei népbíróság 1946-ban távollétében halálra ítélte”. A fórum előzetes feljelentést tett a kézdivásárhelyi önkormányzatnál. Közleményükben leszögezik, ha harminc napon belül nem kapnak választ, vagy a városvezetés visszautasítja a felszólításukat, és nem vonja vissza a határozatot, akkor a közigazgatási bíróságon kérik annak megsemmisítését.
Kézdivásárhelyen a múlt hónapi tanácsülésen egyhangúlag megszavazták, hogy egy eddig névtelen utcát Wass Albertről nevezzenek el. A névadást a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezete, és annak elnöke, a jelenleg merényletgyanú miatt előzetes letartóztatásban lévő Beke István javasolta.
Ők eredetileg a Millennium Park átnevezését szerették volna, ám ezzel a tanácstagok többsége nem értett egyet, végül arra jutottak, hogy egy eddig névtelen utca kapja a Wass Albert nevet. A javaslatot az előírások értelmében a megyei névadó bizottság elé terjesztették, az negatívan véleményezte, ám a jóváhagyásuk nem kötelező érvényű, így a tervezetet a városatyák megszavazták.
A HVIM különben korábban átadott egy dokumentumot az önkormányzatnak, amit 2004-ben a főügyészség adott ki egy kérvényezőnek, és amelyben megfogalmazzák, hogy a Kolozs megyei népbíróság határozatának elemzéséből kiderül, Wass Albertet sem a béke, sem az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekért, sem háborús bűnökért nem ítélték el.
Amint arról beszámoltunk, az elmúlt hónapban tízezer lejes bírsággal sújtotta a segesvári bíróság azt a szovátai férfit, aki tavaly Wass Albert-szobrot állított fel lakóháza udvarán. Az ítéletről a magyarellenes feljelentéseiről elhíresült Dan Tanasă számolt be blogján, a hivatkozott bíróság ugyanakkor még nem tette közzé honlapján a végzést.
A november 24-én született alapfokú ítélet a fasiszta, rasszista és xenofób ideológia terjesztését, a béke és emberiség elleni bűncselekményeket elkövető személyek kultuszát tiltó, 2012/187-es számú jogszabály alapján született. A segesvári bíróság egyúttal elrendelte a büszt, az író nevét tartalmazó plakett és a három, magyar nemzetiszínű szalag elkobozását is.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!