2011. december 30., 10:262011. december 30., 10:26
A rendszert tíz, az A1-es autópálya és a 7-es főút mentén járőröző rendőrautóban telepítették. Mint Diniţă elmondta, az audiovizuális rendszerek amellett, hogy azonosítják a sofőrök kihágásait, rögzítik a rendőrök és a sofőrök közötti tárgyalásokat is.
„Attól a pillanattól, hogy a vétkes sofőrt megállítják, tájékoztatják, hogy a kihágást rögzítették és a beszélgetést is rögzítik. A rendszert úgy alakították ki, hogy attól a perctől, hogy a rendőr működésbe helyezte gépkocsija hang- és fényjelzéseit, automatikusan elindul a kamera, és mindaddig működik, amíg megállapítják a kihágás tényét, fölveszik a jegyzőkönyvet, és átadják azt az érintettnek.
A rendőr és a kihágás elkövetője közötti párbeszédet egy kártyára rögzítik, amelyet utóbb a közlekedési rendőrség számítógépére töltenek le. Gyakorlatilag olyan mikrofonokról van szó, amelyek 300 méteres körzetben rögzítenek” – hangsúlyozta Diniţă. Kifejtette, a tervek szerint ilyen rendszerrel szerelik fel majd az összes rendőrautót. Hivatalos források szerint egy ilyen audiovizuális rendszer négyezer euróba kerül.
„A kezdeményezés célja megállapítani a kihágásokat és kiiktatni azokat az eseteket, amelyek során bíróságon óvják meg a döntést – mutatott rá. – A 7-es főút hossza kb. 655 kilométer és 12 megyén halad át. Ezen volt a legtöbb közlekedési probléma, és itt vonták kétségbe a legtöbben a bírságok jogosságát, főleg amikor szabálytalan előzésről, túlzott sebességről az előny meg nem adásáról volt szó.”
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.