Hirdetés

RMDSZ: Tőkés kérjen elnézést

Éles hangú nyilatkozatokat váltott a napokban a Bihar megyei RMDSZ-szervezet égisze alá tartozó Partium Alapítvány elnöksége, illetve Tőkés László európai parlamenti alelnök sajtóirodája Ady egykori váradi szerelme és múzsája, Brüll Adél ma is álló házával kapcsolatban.

Nagy Orsolya

2011. november 29., 07:522011. november 29., 07:52

Tőkés László pénteken kiadott közleményében, amely alapvetően szintén a bihari RMDSZ-hez tartozó Mecénás Alapítványról és az „eltérített” érmindszenti Ady-zarándokhelyről szól, a következő mondat olvasható: „Legutóbb ismét »a Holnap városának« Ady-kultuszát szentségtelenítették meg, amikor az – úgy látszik szokásukká vált – mutyival, immáron a szintén általuk létrehozott Partium Alapítvány fedőszerve alatt saját maguknak játszották át Diósyné Brüll Adél lakóházát, az ún. Léda-házat, amelyben szintén semmi sem történik.”

Mint arról beszámoltunk, a Fő utcai ingatlant az önkormányzat a Partium Alapítványnak adta haszonbérbe, amely egyebek közt egy Léda-emlékszobát is ki szeretne alakítani benne. Az épület kérdéses részét már felújították, de a tevékenység még nem indult meg benne. Biró Rozália váradi alpolgármestert az ügy miatt az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vizsgálja, az RMDSZ-es politikus ugyanis a Partium Alapítvány, illetve az önkormányzat részéről is szignálta a koncessziós szerződést.

„Kérjen elnézést!”

A Partium Alapítvány hétvégén kiadott közleményében felháborodással utasította vissza Tőkés László „nemtelen, minden alapot nélkülöző, sajtóban megjelent rágalmait, vádaskodásait”. Az írásban az olvasható, hogy Tőkés „saját gyakorlatából indul ki”, amikor vádaskodik, holott az alapítvány tagjai javadalmazás nélkül dolgoznak. „Ami a nagyváradi Léda-ház sorsát illeti, Tőkés Lászlónak egy szava sem volt, amikor 2002–2004 között azt a PSD Bihar megyei szervezete igényelte ki székháznak. 2006-ban a Partium Alapítvány elnöksége úgy döntött, hogy a Polgármesteri Hivatal által kiírt versenytárgyaláson megpróbálja bérbe venni a nagyon leromlott állapotban levő, hajléktalanoktól elfoglalt ingatlant és ott minden érdeklődő által látogatható Léda-emlékszobát létrehozni.” A közlemény azzal zárul, hogy felszólítja az EP-alelnököt: „záros határidőn belül vonja vissza állításait és kérjen elnézést, különben a jog által biztosított eljárásokat” alkalmazza majd az alapítvány.

„Tolvaj kiált tolvajt”

Tőkés László sajtóirodája tegnap nyilatkozatban közölte: azzal, hogy az alapítvány Tőkés gyakorlatát emlegeti, valójában „tolvaj kiált tolvajt”. A nyilatkozat így folytatódik: „Túl azon, hogy a Partium Alapítvány vezetősége által űzött »gyakorlatról« – az alapítvány vezetősége kis helycserével ugyanaz, mint a Mecénás Alapítványé – az Érmindszentről ellopott „Ady Endre Kulturális Központ” fedőnevű, torzóvá épített bálterem állít ki bizonylatot, a Léda-ház megszerzése körüli botrányt talán nem véletlenül vizsgálja a korrupcióellenes küzdelem érdekében létrehozott Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI).”

Tőkés irodája egyebek közt azt is felemlegeti, hogy a haszonbérről szóló hirdetést állítólag épp szilveszter előtt egy nappal, egy fővárosi román lapban tette közzé az alapítvány, pedig akkor az ingatlan még nem is volt a váradi önkormányzat tulajdona – ezt a tényt egyébként az ANI is kifogásolja. „Talán jobb lenne, ha a »Piros-tó utcai« (utalás a tavalyi, hibás utcanévfordítás-listára) nyelvújítók inkább békén hagynák az Ady-kultuszt. Amihez csak hozzányúlnak, félresikerül, és egész biharországi magyarságunk szégyenére kudarccal végződik” – zárul a közlemény.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
Hirdetés