
2011. május 18., 07:152011. május 18., 07:15
Frunda úgy látja, az RMDSZ-nek tárgyalnia kellene az ellenzéki Szociálliberális Unióval (USL). Frunda, aki már korábban is többször a balliberális pártokkal való szövetségkötést szorgalmazta, kedden a Radio France Internationale-nak (RFI) elmondta, fennáll a veszély, hogy kormányfőváltás esetén az új kabinet nem kapja meg a parlament bizalmát.
Mint arról beszámoltunk, a kormányfő menesztése azt követően vált ismét aktuális témává, hogy a Demokrata-Liberális Párt (PDL) hétvégi tisztújító kongresszusán újraválasztották pártelnökké Emil Boc miniszterelnököt. Egyes értesülések szerint azonban fölmerült, hogy Bocot leváltanák, és egy független miniszterelnököt állítanának a helyébe, hogy a kormányfő népszerűtlensége a továbbiakban ne sugározzék át a pártra.
Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, az USL társelnöke ennek kapcsán hétfőn arról beszélt: ha az RMDSZ az esetleges kormányfőváltást követően is kitart a PDL mellett, akkor a balliberális ellenzéki szövetség végképp letesz arról, hogy kormányra jutása esetén az RMDSZ-t is beemelje a kabinetbe.
Frunda mindennek kapcsán kedden azt mondta, véleménye szerint az RMDSZ nem zárta ki az USL-lel folytatandó tárgyalások lehetőségét. (Mint ismeretes, az RMDSZ korábban a további koalíciós együttműködésről szóló paktumot kötött a PDL-vel). Frunda ugyanakkor emlékeztetett: az RMDSZ több vezetője is jelezte, ha a kisebbségek jogállását szabályozó törvényt nem sikerül a mostani ülésszak végéig elfogadtatni a parlamentben, akkor a szövetség kilép a koalícióból.
„Én viszont amellett vagyok, hogy a kormány gazdaságélénkítő és pénzügyi könnyítésre szolgáló intézkedések meghozatalára való képtelensége miatt kéne kilépnünk a koalícióból” – szögezte le Frunda. A politikus szerint a magyar közösség érdeke, hogy az RMDSZ az ellenzékkel is tárgyaljon. Egyúttal úgy véli, nincs szükség a kormányfő lecserélésére, ha azonban a PDL mégis meglépné ezt, véleménye szerint az RMDSZ nem szavazná meg.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Hargita Népe napilapnak kifejtette: álláspontja szerint nincs szükség technokrata kormányfőre, mivel egy párton kívüli miniszterelnök nem tudná kezelni a koalíciót.
| Borbély László |
Kelemenhez és Frundához hasonlóan nyilatkozott kedden Borbély László környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ politikai alelnöke is arról beszélt: a szövetség nem óhajtja a miniszterelnök leváltását, ehelyett inkább azt szeretné, hogy teljesüljenek a februárban aláírt koalíciós paktumban foglalt célok.
„Szoros határidőket szabtunk meg mind a kisebbségi törvény, mind a gazdaságélénkítő intézkedések elfogadása esetében. Holnap (szerdán – szerk. megj.) koalíciós találkozót tartunk, amelyen határozottan fogunk fellépni. Azt kérjük, hogy június végéig teljesüljenek a megállapodásban foglaltak. Borbély emlékeztetett, hogy a kisebbségi törvény elakadt a képviselőházban, emellett sem a gazdaságélénkítő intézkedésekről, sem a társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentésének időpontjáról nem esett szó. „Másfél hónapunk van arra, hogy bebizonyítsuk:életképes a koalíció. Egyelőre nem gondolkodunk a miniszterelnök leváltásában” – hangoztatta Borbély.
Emil Boc kormányfő hétfőn este a közszolgálati televízióban nem kívánta kommentálni a leváltásáról keringő híreket. Azt ugyanakkor megjegyezte, hogy egy pártot a vezetői jogkörök átruházása révén is lehet irányítani.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!