2011. június 27., 08:152011. június 27., 08:15
Miután a Bölöni-féle lufi kipukkadt, a marosvásárhelyi jobboldali magyar alakulatok egy RMDSZ-tisztségviselő nevét vetették fel lehetséges közös polgármesterjelöltként. Vass Leventét, Cseke Attila miniszteri tanácsosát mind az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), mind a Magyar Polgári Párt (MPP) hajlandó támogatni a jövő évi helyhatósági választásokon. Egyedül az RMDSZ nem döntött még. A párton belüli megosztottság az esetleges jelölt megítélésére és támogatottságára is rányomja a bélyegét. Míg a megyei vezetés nagyjai támogatják Vasst, a városi visszafogottabb, a választmány, illetve a küldöttgyűlés véleményére kíváncsi. Közben a román sajtó egy része már rég kikezdte az egykori diákvezért, azt furcsállva, miként forgathat auditáló egészségügyi cégein keresztül eurómilliókat.
Az EMNT Vass Levente mellett több más személyt javasolt, mint például Dávid Lászlót, a Sapientia EMTE rektorát vagy Albert Attila vállalkozót. Mégis az orvos-politikusban vélik felfedezni azt a személyt, akit saját pártja, az RMDSZ vagy legalábbis annak bizonyos szárnya támogat. „Lényeges, hogy olyan személyt javasoljunk, aki mellett kiáll az RMDSZ is, majd a választásokon felsorakozik a város összmagyarsága” – vélekedett a Krónikának Jakab István, a nemzeti tanács megyei elnöke. Érdeklődésünkre, miszerint azon túl, hogy megfelelő jelöltnek tartják, mennyire hisznek Vass esélyeiben, az EMNT vezetője bizakodónak mutatkozott. „Vassal meg lehetne nyerni a választásokat – akár Dorin Florea ellenében is” – válaszolta, hozzáfűzve, hogy ehhez a magyarságnak össze kell fognia.
Az MPP számára elfogadható az EMNT által felvetett valamennyi név. Ennek ellenére László György megyei elnök szerint még mindig Bölöni László egykori válogatott futballista, későbbi sikeredző lenne a legmegfelelőbb választás. „Mielőtt bárkiben gondolkodni kezdenénk, Bölönit kellene hivatalosan és közösen felkérni. Az ő válasza után még mindig lehet gondolkodni, és lépni” – nyilatkozta. Kérdésünkre, hogy mennyire tartanák megfelelőnek Vass jelölését, László György kijelentette: az MPP azt az embert fogja támogatni, akit a másik két párt is jelöl vagy elfogad. „Vass Leventét karizmatikus, jól felkészült személynek ismerem, aki a korát illetően is jó választásnak bizonyulhat. Viszont az MPP nem fogja senkire se ráerőltetni az akaratát” – szögezte le László.
Paradox módon, annak ellenére, hogy évek óta – helyi vagy akár országos szinten – az RMDSZ által „kicsikart” tisztségeket tölt be, Vass Leventének a saját szervezetében kell megvívnia a legkeményebb harcot. A városi körzetek képviselői közül többen azért nem támogatják, mert nem ismerik. Mások meg azért nem örülnének az esetleges jelölésének, mert – mint fogalmaznak – „volt alkalmuk megismerni”. A városi szervezet elnöke, Benedek István semlegesen viszonyul hozzá. „Az egyetemen diákom volt, ügyes fiúként ismertem meg. De azóta sok idő telt el, és ezek során semmiféle kapcsolatot nem ápolt a marosvásárhelyi RMDSZ-szel. Most sem jelezte, hogy indulna, csak egy magánbeszélgetésünk alkalmával mondta el, hogy amennyiben a szövetség őt jelöli, vállalja” – ecsetelte a helyzetet Benedek. Kérdésünkre, hogy esélyesnek tartja-e Vasst, az orvosprofesszor annyit mondott, jelen pillanatban ő ezt nem tudhatja.
Bárki is lesz a jelölt, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete ezúttal nem fogadja el a felülről jövő ukázt. „Kétszer már megittuk a levét a felülről érkező kezdeményezésnek. Harmadjára nem szabad kitennünk a város magyarságát egy újabb, hasonló pofonnak” – szögezte le Benedek István. Ezelőtt hét évvel, annak ellenére, hogy a körzetek Csegzi Sándor alpolgármestert javasolták, a szervezet megyei elnöke, Kelemen Atilla a vidéki polgármesterekkel folytatott nyárádselyei poharazgatáson bejelentette, versenybe száll Florea ellenében. Négy esztendővel később, 2008-ban Borbély László ütötte ki a csúcsvezetés segítségével a választmányi ülésen nála több szavazatot szerző Csegzit. Mindkét politikus már az első fordulóban csúfos vereséget szenvedett Floreától. Benedek szerint a városi szervezet nemcsak a felülről jövő ukázt, hanem az ellenzéki alakulatok javaslatait is elveti. „A jelöltet a választmányon, majd a küldöttgyűlésen keresztül nekünk kell megneveznünk. Nem az országos vezetésnek és nem a többi pártocskának. Ahogy nem az RMDSZ mondja meg a maga hét százalékával, ki legyen a kormányfő, úgy sem az MPP, sem az EMNT nem diktálhat nekünk” – vélte Benedek.
Lapunk megkeresésére Vass Levente annyit mondott, megtisztelve érzi magát, ha három különböző alakulat is benne látja az esetleges közös jelöltet. „Jól esik, de nem nekem, hanem a három szervezetnek kell kimondania, hogy közös jelöltként indítana” – jelentette ki szűkszavúan a miniszteri tanácsos.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!