
„Teljességre törekvő” felmérést végez a nyelvi jogok gyakorlatba ültetése terén az RMDSZ ügyvezető elnöksége. A szövetség csütörtöki hírlevelének beszámolója szerint a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) döntése értelmében elsőként az önkormányzatok, ezek intézményei, valamint a központi államigazgatási hivatalok alá tartozó intézmények anyanyelvhasználatát ellenőrzik.
2015. október 22., 23:552015. október 22., 23:55
„Az anyanyelv közigazgatásban való használatának jogszabályi feltételei adottak, bár a 20 százalékos nyelvhasználati küszöböt csökkenteni kell, és a hatályos jogszabályok közül több pontosításra, javításra szorul\" – fogalmazott Székely István KAT-elnök.
Az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke kiemelte: az eddigiekhez képest nagyobb hangsúlyt kell fordítani a nyelvi jogok gyakorlatba ültetésére, hiszen sok helyen ezek használata esetleges.
Ilyés Gyula önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök szerint az intézményneveket tartalmazó feliratok kétnyelvűsége mellett fontos az önkormányzatok internetes honlapjának kétnyelvűsége is. A szövetség munkatársai az érintett településeken fotódokumentációt készítenek a közintézmények névtábláiról, ugyanakkor a monitorozás második, a jövő hónap elején induló szakasza a lakossági ügyintézés nyelvhasználatára tér majd ki.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!