
Árnyékjelentést küldött az RMDSZ az Európa Tanácsnak (ET) arról, hogyan teljesíti a bukaresti kormány a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának ratifikálásakor vállalt kötelezettségeit – tudatta pénteken a szövetség.
2016. augusztus 26., 11:532016. augusztus 26., 11:53
A román kormány több mint kétéves késéssel, idén márciusban nyújtotta be a 2010 és 2013 közötti időszakot felölelő hivatalos jelentését Strasbourgnak, és abban a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak a kiterjesztéséről számol be. Az RMDSZ árnyékjelentése szerint viszont Románia nem hozott létre a nyelvi charta alkalmazását figyelő rendszert egyik érintett szakterületen sem, és a hatóságok büntetlenül korlátozzák a magyar nyelv törvényes használatát az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban.
A chartába foglaltakat korlátozó előírásokként értelmezik a hatóságok, ami szöges ellentétben áll az európai egyezmény szellemével – állapítja meg közleményében az RMDSZ. A törvények alkalmazásában nem a pozitív értelmezés a gyakorlat, ennek eredményeként tiltanak mindent, amit a törvény nem ír elő tételesen. A román állam nem szánt anyagi és humánerőforrást a charta alkalmazására, és ez a hiányosság minden szakterületen, de különösen az igazságügyben szembetűnő.
Az árnyékjelentés kitér arra is, hogy Románia nem tartja be a 2011-ben elfogadott oktatási törvényt: a jogszabály ugyan előírja, hogy a multikulturális egyetemeken önálló magyar karokat hozzanak létre, de ez a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) a mai napig nem valósult meg. Egy másik kitétel arról szól, hogy bár a kisebbségi közösségekhez tartozó gyerekeknek a román nyelvet nem anyanyelvi szinten, hanem speciális tankönyvekből kell tanítani, ezt sem alkalmazzák Romániában.
Az RMDSZ dokumentuma felhívja a figyelmet arra is, hogy az állami költségvetésből kis arányú támogatás jut a közszolgálati média magyar szerkesztőségeinek, a közszolgálati rádiók közül pedig a Marosvásárhelyi Rádió közvetít 24 órás magyar nyelvű műsort, miközben a televízió esetében nincs 24 órás anyanyelvű sugárzás. A jelentés kitér ugyanakkor a román kereskedelmi média által generált gyűlöletbeszédre is.
„Egyértelmű visszafejlődés tapasztalható a kisebbségek nyelvi jogainak gyakorlatba ültetése terén. Ez Románia észak-atlanti, illetve uniós csatlakozása óta folyamatosan tart. Szankciók hiányában és az európai integráció visszafordíthatatlansága által bátorítva a kisebbségi jogok alkalmazása elindult a visszafejlődés útján – ez a folyamat pedig már 2007 után érezhető volt, azonban igazán hangsúlyossá 2012 után vált” – idézte az RMDSZ közleménye Kelemen Hunor szövetségi elnököt, aki szerint a román kormány hivatalos jelentésében olyan \"nyilvánvaló ferdítések\" szerepelnek, amelyeket az RMDSZ nem hagyhatott szó nélkül.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!