
Fotó: MTI
Az elkezdett munka folytatására szavaztak a magyarok, így az a kormány irányítja Magyarországot a következő négy évben, amely számára fontos az erdélyi magyarok közössége - jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
2018. április 09., 09:032018. április 09., 09:03
2018. április 09., 12:182018. április 09., 12:18
A szövetség hírlevel által idézett politikus rámutatott: becslések szerint 180-195 ezer körüli azoknak az erdélyi magyaroknak a száma, akik a magyarországi választásra regisztráltak, és leadták voksukat. Hozzátette: az elmúlt hetekben az RMDSZ mintegy 100 ezer erdélyi magyar embernek segített szavazata leadásában, ami azt bizonyítja, hogy a közösség tagjai ezúttal is megbíztak a szövetségben, hiszen a voksolók több mint fele tőle kért segítséget, és rábízta szavazatát.
„Az erdélyi magyarok célja megmaradni és építkezni magyar közösségként, jólétben. Az RMDSZ ezt tekinti politikája alappillérének, a magyar kormány nemzetpolitikája pedig ehhez járul hozzá” - mondta Kelemen Hunor.
A részleges eredmények közzététele előtt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is kiadott egy közleményt, amelyben közölte: az Erdélyben leadott levélszavazatok csaknem felét - az előzetes adatok szerint közel 70 ezer szavazatot - gyűjtöttek be és juttattak el a külképviseletekre.
Felhívta a figyelmet, hogy hétfőtől várják mindazok jelentkezését, akiknek a Román Posta késve kézbesítette szavazólapját, megfosztva őket a választáshoz való joguktól. A panaszokat regisztrálják, és eljuttatják a külképviseletekre, valamint a Nemzeti Választási Irodához is.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
1 hozzászólás