A máltai lovag és nyugalmazott őrnagy Rhédey elmondta, naponta megcsodálja a hosszú kutatások során a bécsi nemzeti könyvtárból megszerzett fotográfia másolatát. „Ehhez képest a leszármazottjai egészen csúfak!” – jegyezte meg keserű humorral Gábor bácsi hitvese, a Manyi néniként bemutatkozott Kazella Fecske Margit. Rhédey Gábor szerint ezen nem kell csodálkozni, elvégre genetikai csodára lett volna szükség ahhoz, hogy Károly brit trónörökös hasonlítson a kétszáz évvel ezelőtt született erdélyi származású ősére.
A Köln és a magyarországi Sümeg között ingázó pár a nagyváradi és a kolozsvári családi emlékek megtekintése után tegnap Erdőszentgyörgyre látogatott. Bár egyikük sem mutatja korát, mégis mindegyre hangsúlyozták: utoljára teszik meg ezt az utat, amelyet évtizedekkel ezelőtt jártak be. Útikalauzuk, sofőrjük és egyben kísérőjük, Erdős István minden lépésüket megörökíti. „Ez az, ami megmarad” – magyarázta az öreg Rhédey, míg Kölnben élő barátjának lencséjébe mosolygott, majd elindult a tőszomszédban álló évszázados templomba, ahol a református gyülekezet Rhédey Claudia emléktáblája alatt imádkozik.
A helyi közösség áhítattal őrzi a templom falán azt a fekete márványból faragott feliratot, amelyet a grófnő unokája, Mary Victoria walesi hercegnő adományozott a falunak. A helybéliek és a látogatók legnagyobb bánatára azonban az alagsorban nyugvó Claudia sírját nem lehetett megnézni. A település öregei szerint a kriptát utoljára 1935-ben nyitották fel, hogy meggyőződjenek róla, valóban ő nyugszik-e ott. Az azonosításban az a nyakék segített, amelyet a grófnő állandóan viselt, s amely az azóta létrehozott emlékházban álló szobron is látható.
Míg a református egyház és az erdőszentgyörgyi polgárok büszkék a település szülöttjére, a hivatalosságok legjobb esetben kimértséget tanúsítanak Rhédey Claudia iránt. Tavaly, amikor hosszas készülődés után a helyi iskolát és gimnáziumot kellett volna elnevezniük az angol királynő szépanyjáról, az utolsó pillanatban megtorpantak és a városka védőszentjéről keresztelték el. Míg Erdőszentgyörgy utcái szinte egytől egyig semmitmondó vagy a múlt rendszer ideológiájának megfelelő nevet visel, az iskolának helyet adó Rhédey-palota is az Egyesülés térre néz. „Kár, nagy kár…” – sajnálkozott ezen Rhédey. Barátja, az Erdélyből származó Erdős István meg is találta a magyarázatot. Szerinte az itteni tömbmagyarságban is működnek még a múlt rendszeri beidegződések, miszerint a saját kultúrája ápolásával egyik nemzet árthat a másiknak.
Pedig a négy éve városi rangra emelt, de lényegében ugyanazt az elhanyagolt nagyközségi képet mutató Erdőszentgyörgyön van igény a hagyományok ápolására. A Rhédey-kultusz létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, mint a templom tőszomszédságában álló emlékház, amelyet 1994-es megnyitása óta rengetegen látogatnak. Egyik évben a bukaresti brit nagykövet is ellátogatott Szentgyörgyre. A dokumentumok és a családfa alapján meggyőződött arról, hogy uralkodója valóban magyar származású. Arra a kérdésre, hogy felvette-e a kapcsolatot a brit uralkodócsaláddal, Rhédey Gábor röviden és határozottan válaszolt. „Nagyon érdes a nyelvem, ezért én nem nyalakodok!” – váltott hangnemet. Mégis büszke arra, hogy amikor a királyi palotába látogatott, a személyzet viselkedése teljesen megváltozott, amint meghallotta a nevét. „Olyan tisztelettel hordtak körül, mint a véres kardot. Kérdezték is, hogy gróf vagyok? Amikor megmondtam, hogy csak máltai lovag, kissé fellélegeztek” – elevenítette fel a londoni emléket. „Ám nekem ennél sokkal kellemesebb emlékem van ebből a csodálatos Erdélyből, ahol fél évszázaddal ezelőtt, hazatartva az orosz hadifogságból, életemben először és utoljára ihattam igazi fenyővizet. Most is érzem az ízét, de hiába keresem mindenütt, olyant, mint amilyent az a góbé bácsi töltött, sehol nem találok” – mesélte Rhédey Gábor, miközben a szeme is nevetett.
Sz. E.
Magyar vér II. Erzsébet angol királynő ereiben
Az erdőszentgyörgyi kastélyt 1807-ben Rhédey Claudia szülei építtették. A grófnő ezen a nyári rezidencián született 1812-ben. Claudia egy bécsi bálon ismerkedett meg Württembergi Sándor herceggel. Szerelmük viszontagságosan indult, mert a württembergi királyság törvényei nem engedték, hogy a család hercegei rangon alul házasodjanak. 1835-ben mégis megtartották az esküvőt annak ellenére, hogy Sándor herceg ezzel kizárta utódait a trónöröklési jogokból. Házasságukból három gyermek született. Claudia újból várandós volt, amikor útnak indult, hogy meglátogassa Grazban hadgyakorlatozó férjét. Útközben azonban elvetélt, és orvosi ellátás híján belehalt a vérveszteségbe. Utolsó óhaja szerint szülőfalujában, Erdőszentgyörgyön temették el. Egyik fiuk, Ferenc benősült az angol királyi családba: Mary Adelaide hercegnőt vette feleségül. E frigy elsőszülöttje, Mary Victoria 1893-ban a walesi hercegnek, a későbbi V. György királynak esküdött örök hűséget. Az ő fiuk, VI. György király Marina görög hercegnővel kötött házasságából született Erzsébet, így Rhédey Claudia révén az angol királyi háznak magyar felmenői is vannak.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.