
Fotó: Mediafax
2011. március 01., 09:122011. március 01., 09:12
A Romániai Egyetemista Szervezetek Országos Szövetsége (ANOSR) által szervezett tüntetéshez Bukarestből, Konstancáról, Galacról, Temesvárról, Suceaváról, Gyulafehérvárról és Marosvásárhelyről csatlakoztak diákok, s ma a kolozsvári egyetemisták is tüntetésekbe kezdenek. Az egyetemi hallgatók részt vesznek az órákon, ám karjukon fehér karszalagot viselnek „tiltakozó” felirattal. Cristina Ramona Fiţ, az ANOSR alelnöke szerint a diákok azt remélik, hogy az oktatási minisztérium teljesíti követeléseiket, melyek szerint 25 százalékos részvételi és szavazati arányt szeretnének a rektorválasztáson, illetve az egyetemek vezetőtanácsában.
A diákok a tiltakozás, illetve az egyetemisták közötti szolidaritás jeleként lobogókat akasztanak ki a kollégiumok ablakaiba, illetve az egyetemekre: „25 százalék. A diákjog nem alku tárgya.” felirattal. Csütörtökön zakuszkával, savanyúságokkal, szalonnával és szalámival telepakolt csomagot küldenek a tanügyminiszternek, így jelezve neki a hazai egyetemisták anyagi helyzetét. Hétfőtől az egyetemisták sztrájkba lépnek, a minisztérium bukaresti székháza előtt tiltakoznak majd.
A kolozsvári egyetemista szervezetek ma lépnek sztrájkba, pénteken pedig tiltakozó menetben vonulnak a diákház elé. Nicoleta Straton, a kincses városbeli Babeş–Bolyai Tudományegyetem diákszervezetének elnöke elmondta, elfogadhatatlan, hogy számos egyetem vezetőtanácsában a diákoknak csupán 5 százalékos a részvételi aránya. Hozzátette, a diákokat az a mód is felháborítja, ahogyan a minisztérium viszonyul hozzájuk, csak olyankor tekinti partnernek őket, amikor „az érdekei úgy kívánják”.
A galaci egyetem diákjai már február közepén felhívták a figyelmet az új tanügyi törvény diszkriminatív voltára, mintegy százan tüntettek a felsőoktatási intézmény előtt. Az oktatási minisztérium akkor rámutatott, a diákok sérelmei nem valósak, ugyanis a jogszabály kimondja, hogy „a diákok képviseltethetik magukat a különböző döntéshozó testületekben”, csak nem mondja ki, hogy milyen arányban – a szaktárca szerint ezt mindegyik egyetem maga határozza meg. A minisztérium szerint a jogszabály 207-es cikkelye azt is kimondja, hogy „a vezetőtanácsot 75 százalékban a pedagógusok, legkevesebb 25 százalékban a diákok képviselői alkotják”, így tárgytalan az egyetemisták tüntetése – vélik az illetékesek.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).