2011. július 13., 13:492011. július 13., 13:49
Minősített lopás alapos gyanújával folyik eljárás a 17 éves aradi Augustin R. ellen, aki a rendőrség szerint idén tavasszal ellopta a Román-Magyar Megbékélés Parkjában álló Szabadság-szoborcsoport több fémelemét – közölte Camelia Tuduce rendőrségi szóvivő.
A vizsgálat során kiderült, hogy a fiatalember színesfémhulladékként értékesítette a bronztárgyakat.
Zala György monumentális alkotása, a 13 aradi vértanúnak emléket állító Szabadság-szoborcsoport megrongálása miatt áprilisban tett feljelentést az ügyészségen, illetve a rendőrségen az aradi városháza és a megyei RMDSZ, miután a szobrokról eltűnt több bronzból készült tárgy: egy diadém, egy tőr és egy kard.
Bognár Levente aradi alpolgármester akkor elmondta: ellenőrizni fogják, hogyan volt lehetséges a bronztárgyak eltűnése, mivel a megbékélés parkjának szomszédságában egy rendőrőrs működik. Az alpolgármester szerint a szoborcsoport alkotóelemein kívül más tárgyak – 22 díszoszlop, két pad és néhány szemeteskosár – is eltűntek a parkból.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!