Hirdetés

Az RMDSZ jelöltjét támogatja az EMNP Nagykárolyban

Magyar és német kihívó nélkül állhat rajthoz a jövő évi polgármester-választáson Kovács Jenő, Nagykároly RMDSZ-es polgármestere – a szövetség, a Német Demokrata Fórum (NDF), valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőinek megállapodása szerint ugyanis utóbbi két alakulat nem indít saját jelöltet a megmérettetésen.

Babos Krisztina

2015. június 29., 18:372015. június 29., 18:37

Cserébe minden valószínűség szerint koalíciós tanácsosi listával vág neki a három alakulat a helyhatósági választásoknak. Ezzel kapcsolatosan az RMDSZ városi szervezete adott ki közleményt, amelyben kifejtik, „a nagykárolyiak közösségének érdekét” tartották szem előtt a tárgyalások során, továbbá azt, hogy a város továbbra is „békességben fejlődhessen”.

A tájékoztató szerint „Nagykároly magyar és sváb lakosainak képviseletén túl a román és más nemzetiségűek számára is pozitív üzenetet kívánnak megfogalmazni”.

Az ügy kapcsán Seres Ferenc, az EMNP Szatmár megyei szervezetének elnöke leszögezte: a megállapodás csakis Nagykárolyra vonatkozik, ám nem zárkóznak el a konstruktív, előre mutató tárgyalásoktól a többi politikai szereplővel más települések esetében sem, azonban konkrét megállapodás egyelőre csak Károlyban született.

„Tiszteljük Kovács Jenőt, elismerjük polgármesterként eddig elért eredményeit, és nem akarjuk veszélyeztetni azt, hogy ismét mandátumot nyerjen” – indokolta a néppárt álláspontját Seres, aki szerint a tanácsosi lista kapcsán ragaszkodnak majd ahhoz, hogy mindhárom alakulat saját logóval szerepeljen a szavazólapokon.

A negyedik mandátumáért induló Kovács Jenő (aki 1996 és 2000, majd 2008 és 2012 között is vezette a várost) nyerési esélyei így igen jónak tűnnek, főként azért, mert a potenciális rivális, a jelenlegi német fórumos alpolgármester, Keizer Lajos ismét az ő oldalán áll. A hajdani futballcsillag volt ugyanis az, aki 2004-ben, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltjeként keményen megszorongatta az RMDSZ indulóját, a második körben alig néhány száz szavazattal maradva le Bekő Tamás mögött a valamivel több, mint 20 ezres, magyar többségű városban.

Korábban egyetlen indulónak sikerült megvernie az RMDSZ jelöltjét Nagykárolyban: a most újrázni kívánó Kovács 1996-ban nyert a szövetség jelöltjével szemben egy helyi érdekeltségű, frissen alapított párt színeiben.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés