
Ez az év korántsem volt szokványos Gyergyószentmiklós számára, hiszen már januártól nincs polgármester a város élén, miután Mezei János ellen eljárás indult, hívta fel a figyelmet Nagy Zoltán alpolgármester a hétvégi városnapok alkalmával tartott dísztanácsülésen.
2015. december 06., 20:072015. december 06., 20:07
Elmondta, meglátása szerint szándékos a hatalom részéről, hogy az igazságszolgáltatási folyamat csigalassúsággal halad, és emiatt a polgármester a hétvégén sem lehetett jelen az ünnepi eseményen.
Nagy Zoltán azonban hozzátette, ugyan a polgármester hiányzik, de az élet nem állt meg, és ennek látható az eredménye. Az alpolgármester a korrupcióellenes ügyészség (DNA) januári akcióját és az azt követő időszakot olyan kihíváshoz hasonlította, mint amikor valaki megpróbál mezítláb átsétálni egy izzó parázsszőnyegen.
„Ha az emberben van hit, hogy képes rá, és van egy vezető, akiben megbízik, akkor meg tudja tenni, ellenkező esetben nem\" – mutatott rá Nagy Zoltán, párhuzamot vonva a közösség és a városvezetés feladata között. Ha az emberek bíznak a vezetőben, akkor lehetnek eredmények, máskülönben nem, mutatott rá. „Voltak olyanok is, akik azt remélték, megégetjük magunkat, de láthatják, itt vagyunk\" – jelentette ki az alpolgármester.
Az idei városnapokon azonban váratlan módon a képviselőtestület sem díszpolgári, sem Pro Urbe díjat nem osztott. Szűkítették azok körét is, akiket pedagógusi, illetve egészségügyben kifejtett tevékenységükért részesítettek életműdíjban. A rendezvényen a 25 éves Figura Stúdió Színház, a 20 éves Szent Miklós Kamaraegyüttes és a 25 éves Domokos Pál Péter Dalkör női kórus is kitüntetést kapott, a díjakat Nagy Zoltán alpolgármester és Simon Katalin ülésvezető adta át.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!