Régi város megújuló arca – Pafka Ernő műépítész Várad épített örökségéről

– Annak ellenére, hogy 1092-ig nyúlik vissza Nagyvárad adatolt létezése, a történelem – tatárjárás, törökdúlás – úgy „rendezte”, hogy csak a török hódoltság megszűnte után, a 18. század legelején vette a nagy lélegzetet, és kezdte meg a modern értelemben vett urbánus településsé válást. Ezért nincsenek középkori, mondhatnám úgy is, hogy gótikus emlékei a városnak?

– Tulajdonképpen igen, de pontosítanám, hogy csak épségben megmaradt épületek nincsenek. Nagyváradnak értékes középkori épületei voltak, például a várban épített gótikus székesegyház, a püspöki palota vagy a fejedelmi palota. A várbeli ásatások és az épületek rehabilitálásának befejeztével érdekes betekintést kapunk majd Várad középkori múltjába. Most restaurálják a Bethlen Gábor uralkodása alatt épített reneszánsz fejedelmi palota megmaradt szárnyát, egy középkori konyhát, eredeti kőkereteket, freskókat, stukkódíszeket, a régészeti munkák során feltárt 14–15. században épült püspöki palota falmaradványait, a gótikus székesegyház főbejáratát, egy eddig ismeretlen templom alapjait, sírokat, faragott köveket.

A közelebbi időkből maradtak ránk a barokk épületek, gondolok itt elsősorban a püspöki palota, a bazilika és a Kanonok-sor együttesére, illetve a Szent László tér három templomára, a Szent László-, a Holdas és a görög katolikus Szent Miklós-templomra. A mai történelmi városközpont kialakulása viszont 1850 és 1870 között indult meg, amikor egyesült Váradolaszi és Újváros is Csillagvárossal, és immár egységes városképben gondolkodhattak annak a kornak az építészei.

1900 után következik a szecesszió időszaka, beindul a nagyszabású építkezés, és sorra készülnek el a ma is látható, egykor gyönyörű, ma viszont eléggé tönkrement bérpaloták. Holott Nagyvárad azon kevés városok egyike, melyben csoportosan épültek a szecesszió remekei, nemcsak foltokban, elvétve. Büszkék lehetünk rá, hogy a brüsszeli székhelyű szecessziós városok szövetségének körülbelül három éve Várad is tagja lett, hajdani magyar városként csatlakozva a mai magyarországi szecessziót egyedül képviselő Budapesthez.

De egy kicsit előreszaladtunk, hisz a szecessziós korszakot megelőző klasszicista építészetnek is látható fennmaradt emléke a városközpontban, a nemrég teljesen felújított Kováts-ház, a 19–20. század fordulóján pedig több eklektikus remekmű épült, közülük kiemelkedik az 1899–1900 közt elkészült színház, a bécsi Fellner és Helmer építészpáros alkotása. Érdekességként említem, bár lehet, hogy sokan tudják: ők építették a budapesti Vígszínház mellett a temesvári és jászvásári színházat, illetve Kolozsváron a jelenlegi román operát.

A szecessziós építkezés az I. világháború idején ért véget, utoljára 1916-ban az Apolló-palota készült el, idősebb Rimanóczy Kálmán tervezte, de ő már nem élte meg az épület befejezését. S ha a szecesszióról beszélünk, akkor semmiképpen sem hagyhatjuk említés nélkül azt a két emblematikus épületet, melyek bármely európai nagyvárosnak díszei lehetnének: a Jakab Dezső és Komor Marcel építészek által tervezett Fekete Sas Palotát, illetve a nagyváradi születésű Vágó testvérek által tervezett Darvas–La Roche-házat.

Előbbinek a külső-belső felújítása évek óta folyik, nemsokára el is készül, közben befejeződik a környező épületek rehabilitálása is, utóbbival kapcsolatban pedig épp most van folyamatban egy szecessziós múzeum kialakítása, amihez hasonló a franciaországi Nancyban van, a világhírű Gallé üveggyár termékeinek szentelt Musée de l’École. Az idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán építészek mellett ebben az időben dolgozott Váradon a Vágó testvérpár, László és József, utóbbi munkája például a volt csendőrségi iskola (ma egyetemi épületek) vagy a Körös partját szegélyező szecessziós lámpa- és mellvédsor.

– Egy ideje fel-felröppen a hír, hogy gyökeresen át akarják alakítani a Szent László teret, mondván, hogy elavult, túlhaladott a városkép. Borzolta is eléggé a kedélyeket, de valahogy mindig elodázódtak a munkálatok. Most viszont nagyon határozottnak tűnik a városvezetés, és már neki is láttak. Beszélhetnénk konkrétumokról is?

– Az utolsó nyolc évben kezdődött el egy program, amit a város vezetősége szervez és visz véghez, nem kizárólag városi költségvetésből: uniós finanszírozásból rehabilitálják a várat és több templomot, úgymint a vártemplomot, a Holdas és az újvárosi református templomot, a Körös parti zsinagógát, illetve a Fekete Sas-palota munkálatainak egy részét. Központi költségvetésből létesítettük a vársáncbeli parkot, az Igazságügyi Palota teljes, illetve a megyeházának részleges, homlokzati felújítását.

Városi költségvetésből tettek rendbe egyházi tulajdonban lévő épületeket, mint a katolikus egyház irgalmasrendi kórházát, az ortodox püspökség tulajdonában lévő Fő utcai Bartsch-házat, illetve a volt Kossuth utca elején a református püspökség tulajdonát képező házat. A több tulajdonosú bérpaloták rendbetételére a város kamatmentes hitelt ad, jobban mondva fizeti a rendbetétel terveit és a munkálatokat is, a tulajdonosok később visszafizetik a rájuk eső részt, illetve akiknek nincs erre lehetőségük, azok élhetnek az említett kamatmentes hitellel. Így fogják rendbe tenni a színházzal szembeni Poynár-házat, a Fő utcán pedig az Apolló-, a Stern-, a Moskovits-palotákat, illetve a volt Széchenyi Szálló épületét.

Szeretnénk, ha a programmal sikerülne egységesen és jó minőségben rehabilitálni a belváros fontosabb épületeinek a homlokzatát. De hogy rátérjek a kérdésére, a Szent László tér megújítására: azt is uniós finanszírozásból fogják elvégezni. Azok számára mondom, akik – hozzám hasonlóan – nem született váradiak, és esetleg nem tudják, hogy az I. világháború végéig ott a szó szoros értelmében vásártér volt a Kispiac tér.

Az 1924-ben felállított szobrot, I. Ferdinánd király bronz lovas szobrát a nagyváradi Kara Mihály szobrász készítette, az alkotás körüli térrendezést pedig Duiliu Marcu építész tervezte. A legújabb tervek szerint a szobor környéke, műemlékjellege miatt megmarad, de a tér közepéből kivonják az autóforgalmat, helyesebben a személyautó-forgalmat is átirányítják a görög katolikus püspökség elé úgy, hogy most a buszok közlekednek. A Fekete Sas palota előtt megszüntetik a zöldövezetet és természetesen a parkolóhelyeket, helyettük teraszok lesznek, a teret pedig olasz porfírból készült kőburkolattal díszítik majd.

– A folyamatos városszépítéssel maximálisan egyetértek, ahogy föltehetőleg a váradiak többsége is, csak azt nem értem, miért kell ott, a város más kerületeihez hasonlóan a zöldövezeteket kiirtani. Ne haragudjon a kifejezésért, de ez nem egyszerűen „csak” megszüntetése az üdítő zöldnek.

– Bennem is felmerült természetesen, hogy nyáron a kőburkolat még inkább fel fogja izzítani a levegőt, ha nem lesz természetes árnyék. Meglátjuk, miként alakul, de az igazi problémákat inkább a közlekedés megoldása és a térkialakítás, valamint a bútorzatok stílusa jelenti. Kíváncsi vagyok én is, hogy csekély hét hónap alatt hogyan készül el.

Egyébként négy éve indították el a megújítási projektet, elkészült a kivitelezési terv is, de egyetlen kivitelező sem adott be elfogadható ajánlatot, a városvezetőség erre elhatározta az egész tér újratervezését, ezután viszont már több tervajánlat is beérkezett. Nem kell mondanom, hisz a kérdése is arra vonatkozott, hogy a végleges terv sem az emberek, sem a szakemberek egyöntetű tetszését nem nyerte el.

– A vár felújításával kapcsolatban azt rebesgetik, hogy egy fehér nyíl jelezné a O. meridiánt: Vitéz János 15. századi püspök csillagászának köszönhetően akkor egy rövid időre valóban Várad volt a világ ma Greenwichben található közepe. Talán Kolumbusz is olyan térképpel indult útnak, amelyen még így volt feltüntetve, a Párizsban őrzött Tabulae Varadiensis tanúsítja mindezt.

– Igen, ismerem a próbálkozásokat, egyelőre még nincs rá pénzügyi keret, de pontos terv sem, turisztikai látványosságnak mindenképpen jó volna. És a váradi lokálpatriotizmust is pozitívan táplálná.

– Említette, hogy nem nagyváradi születésű. Megkérdezném, hogy műépítészként itthon érzi-e magát a városban, és az átalakítások után Ön szerint a régi váradiak otthon lesznek-e majd szülővárosukban?

– Harmincnyolc éve élek Nagyváradon, már egyértelműen váradinak vallom és érzem magam. Az átalakításokkal kapcsolatban pedig megismételném, hogy ha valami nem bizonyul majd megfelelőnek, nem válik be az eredeti terv, mindig van lehetőség a változtatásra. A nagyszabású munkák célja ugyanis éppen az, hogy aki itt lakik, érezze is mindig otthon magát.