Hirdetés

Reformáció 500: harangszentelés, faültetés, játszótéravatás Barátoson

Kató Béla (archív felvétel) •  Fotó: Gligor Róbert László

Kató Béla (archív felvétel)

Fotó: Gligor Róbert László

Harangot szenteltek, fákat ültettek, játszóteret, és sportpályát avattak vasárnap a reformáció 500. évfordulója alkalmából a Kovászna megyei Barátoson.

MTI

2017. október 29., 16:202017. október 29., 16:20

2017. október 29., 16:212017. október 29., 16:21

Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla erdélyi református püspök, a település szülötte idegen nyelveken kezdte prédikációját, hogy ezzel példázza: mennyit érthettek a barátosiak a reformáció előtt a prédikációból. A püspök a reformáció tanításának tartotta, hogy a közösség csakis a munkája által és párbeszédet folytatva Istennel léphet előre. 

A templom előtt Bóné Barna Sándor tiszteletes kondította meg a templom új harangját, amelyet a gyülekezet egy nemrég elhunyt tagjának az adományaként öntettek. 

Hirdetés

A magyar kormány határon túli óvodafejlesztési programja keretében elkészített játszótér és a szintén kormánytámogatással megépített műfüves sportpálya avatóján Grezsa István kormánybiztos a harang megáldására is visszautalt. Kijelentette: ma már Gábor Áron székely szabadságharcos, Háromszék szülötte sem öntene harangokból ágyút. Úgy vélte: a 21. században ágyúkból kell harangokat önteni, hogy azok összegyűjtsék az embereket a templomokba hitüket és magyarságukat megvallani. 

A kormánybiztos szerint

a magyar kormány támogatásával felépített barátosi létesítmény nem valamiféle könyöradomány, hanem annak a jele, hogy Magyarország erősödik, és erejéből már a határon túl élő magyar közösségek életkörülményeinek a javítására is képes fordítani. 

Kijelentette: a magyar kormány által elfogadott 38,5 milliárd forintos határon túli óvodafejlesztési program „Trianon óta soha nem tapasztalt mértékben” kíván segítséget nyújtani a határon túli magyaroknak. Hozzátette: ebből a forrásból 150 új óvoda és bölcsőde fog épülni a Kárpát-medencében, és legalább 500 óvodát készülnek felújítani. 

„Több mint 54 ezer gyerek jár ma magyar óvodába a Kárpát-medencében, és szeretnénk, ha bőven 60 ezer fölé emelhetnénk ezt a számot. Ma a magyarság gyökereit és törzsét kell megerősíteni. (.) Jobb rendszert kell kiépítenünk, mint amit a többségi nemzet tud kínálni az itt élők számára” – fogalmazta meg a célt a kormánybiztos.

A barátosi létesítmények átadásán Kató Béla püspök megemlítette: azt kérte az egyházkerület lelkészeitől, hogy ezen a vasárnapon minden gyülekezetben történjen valami, és ültessenek el legalább egy fát. A Barátoson átadott játszótér és sportpálya köré mintegy hatvan facsemetét ültettek el a település gyermekei szüleik segítségével az ünnepség keretében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
Hirdetés