2011. július 12., 07:452011. július 12., 07:45
A 8. osztályt végzett diákok szülei az osztályfőnökök segítségével június 29. és július 5. között kellett hogy kitöltsék a beiratkozási űrlapokat a továbbtanulási opciókkal. Az adatokat június 30. és július 6. között bevezették a megyei tanfelügyelőségek számítógépes adatbázisába, amely július 9-én került át az Országos Felvételi Központba. Az első számítógépes elosztásra ma kerül sor, ezt még két elosztás követi a megmaradt helyekre július 22-én, illetve szeptember 5–7. között. A gimnáziumokban július 15–25. között, a szakiskolákba 26-án és 27-én lehet elfoglalni a helyeket, a jelentkezőket július 28-án osztják el a rendelkezésre álló helyekre. A középiskolás osztályokba jelentkező nyolcadikosok jegyét az érvényben lévő módszertan szerint az 5–8. osztályban szerzett átlag és az országos képességfelmérőn szerzett átlag alapján számítják ki, oly módon, hogy ezeket összeadják, majd elosztják kettővel. A diákok egyetlen megyében választhatnak iskolát. Amennyiben a diák nem abban a megyében szeretné tanulmányait folytatni, ahol nyolcadikig tanult, külön erre a célra megnyitott központokban kellett kitöltenie az űrlapot. Az Országos Felvételi Központ közleménye szerint a számítógépes elosztással zajló középiskolai felvételi első eredményeit már holnap nyilvánosságra hozzák, a gimnáziumok és a szakközépiskolák legkésőbb július 15-éig közzéteszik az üresen maradt helyek számát is.
A megyei tanfelügyelőségek képviselői egyébként azt tanácsolták a felvételizőknek, hogy minél több opciót jelöljenek meg a beiratkozási lapokon, és hogy olyan gimnáziumi vagy szakközépiskolai helyekre pályázzanak, melyek elfoglalására van esélyük az 5–8. osztályban szerzett átlaguk alapján. A középiskolába felvételiző diákoknak ugyanakkor anyagi szempontból is meg kellett fontolniuk a döntést, mivel többször is előfordult már, hogy a vidéki diákoknak le kellett mondjaniuk a gimnáziumi helyükről, mivel nem tudták fedezni az ingázással járó és a kollégiumi költségeket.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!