Hirdetés

Ráduly Róbert: az RMDSZ álljon a sarkára!

•  Fotó: Csedő Attila

Fotó: Csedő Attila

Az RMDSZ álljon a sarkára: nem szabad a kormányzás után futnia, hanem egy erős parlamenti képviselet kialakítására kell törekednie – jelentette ki a marosfői EU-tábor meghívottjaként Ráduly Róbert, Csíkszereda volt polgármestere.

Gergely Imre

2015. július 09., 19:412015. július 09., 19:41

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel megvádolt elöljáró úgy fogalmazott, az RMDSZ vezetői úgy viselkednek, mintha ő már nem is létezne.

„Olyan, mint amikor egy drága kolléga meghal, koszorút visznek sírjára, nekrológban mondják el, hogy milyen értékes embert veszített a közösség. Hát üzenem: nem haltam meg\" – mondta Ráduly. A leköszönt polgármester szerint „a szövetségnek még a látszatát is el kell kerülnie annak, hogy kifelé legitimálja a jelenlegi rendszert\".

Az ellene kezdeményezett eljárás kapcsán elmondta, a tisztségviselők jelenleg inkább hallgatnak, félnek felelősséget vállalni. „Felmerül a kérdés: hány papírt írtál alá, egymilliót? Azt hiszed, nem találnak tízet, húszat, százat, amiből bajod lehet?\" – tette fel a kérdést Ráduly.

Ráduly elmesélte, amikor a házkutatás zajlott a lakásán, délben felhívták az ügyészeket, hogy hol tartanak a munkával. Hátravolt még egy szoba tele papírral. Soknak találták, így csak szúrópróba-szerűen kutattak, csak néhány, találomra kiválasztott iratot nézve meg. A ruhásszekrénybe be sem néztek. Mint hangsúlyozta, ebből is látszik, nem volt ez egy valódi, alapos házkutatás. „Kamu házkutatások voltak, egy színjáték részei, amelyek célja csak az volt, hogy a médiában lehessen engem és Szőke Domokos alpolgármestert bilincsben mutogatni\" – fogalmazott.

Egy másik csütörtöki előadás keretében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök amerikai útjáról számolt be a táborlakóknak. Elmondta, célja az volt, hogy az Amerikai Egyesült Államokban napirenden tarthassák a kisebbségjogi és emberi jogi kérdéseket, amelyekkel a romániai magyarság szembesül. „Úgy lehet a legkönnyebben megértetni ezeket a problémákat, ha összekapcsolják a biztonságpolitikai kérdésekkel, amelyek jelenleg – a gazdasági kérdések mellett – az amerikaiakat leginkább izgatják a térségben zajló folyamatokkal kapcsolatban\" – fogalmazott.

Kelemen Hunor elítéli a zászlószaggatást

Elítéli Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Csibi Barna gesztusát, aki két nappal ezelőtt Magyarországon darabokra tépte a román zászlót. A szövetség elnöke szerint a gesztus „feszültséget és konfliktust szít\". „Elítélendő. Valamennyi szimbólumot – legyen szó Románia, Magyarország zászlajáról vagy bármilyen más lobogóról – ha meggyaláznak, tönkretesznek, szánalmas és elítélendő. Mindegy, ki teszi, hol teszi, és miért teszi. Mivel szítja a népek, nemzetek, etnikai csoportok közötti konfliktust és feszültséget\" – mondta Kelemen Hunor újságírói kérdésre a Marosfőn zajló EU-táborban. Egy internetes videomegosztón három napja megjelent, valószínűleg Magyarországon lezajlott eseményt rögzítő felvételen Csibi Barna darabokra tépte a román zászlót, majd azt mondta, azt szeretné, ha Románia is „úgy járna, mint a zászló\", vagyis „szétszakadna\".

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés